FKGP logo

Szóvá teszem...

...a csön­det. No­vem­ber 4-e csönd­jét. 1956. no­vem­ber 4-én el­hall­gat­tak a fegy­ve­rek, s már más­nap el­kezd­ték a haj­tó­va­dá­sza­tot azok, akik­ "a jól végzett munka" után évtizedekig éltek bántatlanul a kiemelt nyugíjukból.

Nincs he­lye vi­tá­nak. Ezek az em­be­rek a ki­emelt nyug­dí­jak­hoz ár­tat­lan sze­ren­csét­le­nek vé­rén, csa­lád­ja­ik két­ség­beesé­sén és gyá­szán ke­resz­tül ju­tot­tak. Amíg az ál­do­za­tok hoz­zá­tar­to­zói a te­me­tõ­be lá­to­gat­tak, ama­zok a ten­ger­part­ra, az Al­pok­ba, va­dá­sza­tok­ra.

No­vem­ber ne­gye­di­kén akkor a ha­lál csönd­je eresz­ke­dett le mint a köd, s aki csak be­le­szip­pan­tott eb­be a „ködbe“ fur­csát ér­zett. A fé­lel­met, a ret­te­gést, a bi­zony­ta­lan jö­vőt szip­pan­tot­ta be. Ös­­sze­szo­rult a gyom­ra, ös­­sze­szű­kült a sze­me, s csak fi­gyelt. Fi­gyel­te a ké­sőb­bi ki­emelt nyug­dí­ja­sok moz­gá­sát. Mi­kor, ki­re csap­nak le, s ho­gyan. Pró­bált kö­vet­kez­tet­ni, pró­bált al­kal­maz­kod­ni. Évek alatt, szép las­san ki­ala­kult a csa­lá­dok­ban a ket­tős ne­ve­lés pró­ba­té­te­le, majd ru­tin­ja. Ele­in­te igen­csak pró­ba­té­tel volt, hogy ne­hogy el­szól­juk ma­gun­kat, mást be­szél­tünk ott­hon, mást az is­ko­lá­ban, a mun­ka­he­lyen.

Meg­ta­nul­tunk túl­él­ni. Akár­mennyi­re is meg­szok­tuk a meg­szok­ha­tat­lant, a gyom­runk év­ti­zed után is ös­­sze­szű­kült, ha hi­vat­tak va­la­ho­va. Akár­ho­va. Ha hi­vat­tak, fél­tünk. Még 20 év­vel ‘56 után is, ha kül­föld­re utaz­tunk, még ha „baráti“ or­szág­ba is, már 50 ki­lo­mé­ter­re a ha­tár­tól ös­­sze­szû­kült a gyom­runk.

A rendszerváltozást mosolyogva túlélők ki­emelt nyug­díja a mi fé­lel­münk bé­re. Zsa­ro­lás­sal szer­zett pénz. Nem le­het vi­ta kö­zöt­tünk. Egyet­ér­tek azok­kal, akik egyen­ként akar­ják új­ra meg­ál­la­pí­ta­ni eze­ket a nyug­dí­ja­kat, bár többségük már nincs az élők sorában. Igaz, ne ke­ver­je sen­ki ös­­sze mondjuk Pozsgay Im­rét Biszku Bé­lá­val, s egyet­len vé­res­ke­zû hó­hér­ral sem. Õ mond­ta ki elõ­ször, hogy ‘56 nem volt el­len­for­ra­da­lom. Bá­tor tett volt. Tõ­le is el kellett volna venni a ki­emelt nyug­dí­jat azért, mert az õ in­tel­lek­tu­sá­val tag­ja tu­dott len­ni a dik­ta­tú­ra leg­fel­sõ dön­tés­ho­zó szer­ve­ze­té­nek. De ugyan­ez­zel a moz­du­lat­tal vissza is kellett volna adni a bá­tor­sá­gá­ért. Nagy Im­re út­ját jár­ta be õ is, csak már sze­lí­debb kör­nye­zet­ben. Még õt is el­vi­het­ték vol­na 89-ben, de már nem vi­het­ték el.

No­vem­ber 4-éhez most is a csönd il­lik. A szov­jet tan­kok ak­kor le­ta­ka­rí­tot­ták a te­re­pet, hogy elõ­búj­has­sa­nak a po­li­ti­ka hi­é­na­ku­tyái. Most a bankok "mozgását" figyeljük ös­­sze­szû­kült szem­mel, ahogy 56 eltiprói, úgy a bankválság banki vezetői haja szála sem görbült. Ahogy 56-ban a szuezi válság, most a migránsválság tereli el a figyelmet.

‘56 vé­res­ke­zû nyug­dí­ja­sai, a 2010-es évek ban­ká­rai nin­cse­nek egy ne­ve­zõn. De ki­emelt nyug­díj egyik­nek sem jár.

2016-11-04

Kisgazda hírek

További hírek

Gazdaság
Belföld
Pályázatok
Határon Túl
Hungarikum
Külföld
Elnöki jegyzet

A kommunizmus áldozatainak emléknapjára

 
óra
 
naptár
«   2017 Március   »
HKSZCSPSZV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
 
Önök szerint
Egyetért-e Ön azzal hogy Európai Uniós népszavazással az európai emberek döntsenek a kvóta rendszerről?