2009 március 15.

Hét év után újra a Petőfi szobornál !

kep2A Független Kisgazdapárt március 15-e tiszteletére hét keserves esztendő után újra a budapesti Petőfi szobornál ünnepelt !

A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt az 1848-as forradalom és szabadságharc 161-ik évfordulóján, 2009 március 14-én újra a Budapest V. kerületi Petőfi szobornál tartotta ünnepségét.

Az ország szinte minden megyéjéből összesereglett kisgazdákat Hegedűs Péter a Kisgazdapárt elnöke köszöntötte, majd bejelentette és bemutatta Szepessy Zsoltot Monok polgármesterét aki Párt EP-választási listáját vezeti. 

Petőfi szoborHegedűs Péter ünnepi beszédében többek között elmondta, hogy a Párt népi kezdeményezéssel akarja elérni, hogy az Országgyűlés módosítsa a földtörvényt, hogy a magyar föld „idegen kézre soha ne kerüljön". 

Emellett felszólítják az Országgyűlést jogszabály meghozatalára, amellyel megállíthatják a bankok egyoldalú hitelmódosítási lehetőségeit.

A rendezvényen kampánybeszédet mondott Szepessy Zsolt Monok polgármestere is, aki a párt vezetőit meghívta a másnapi monoki ünnepségre.

A Független Kisgazdapárt ünnepi megemlékezését színvonalas kultúrműsor zárta.

Hegedüs Péter elnöki beszéde

Egy 48-as dalból idézek:

"Ezernyolcszáznegyvennyolcadik évben
Letekintett az Úristen a földre,
Onnan nézte egész Magyarországot,
Hogy harcolnak benne a szép huszárok"

kep3Kérem az Úristent, tekintsen a földre, nézzen le Magyarországra. Azt kérem ne a közönyt lássa, ne a fásultságot, ne a szenvedés által átrajzolt arcokat. Azt kérem, lásson a szívekbe. Az elfáradt, meggyötört szívekbe, mert ezek a szívek egy igazi nagy dobbanásra készülnek. Nagyon közel van már az a pillanat, amikor ez a dobbanás, ez a láthatatlan, és emberi füllel nem érzékelhető harci kürtszó elhangzik, s akkor lesöpri szenvedése okozóját.

Kiss Dénes a Lázvert Március c. versét 2000-ben írta, s minden szava a húsunkba, csontunkba maróan aktuális. Az írja: „ver bennünket száz acsarkodás." Hát miért nem vesszük észre, hogy miközben egymással acsarkodunk, minden sebünket hazugsággal takarják. A lelkünket, a jövőnket viszik már.
Újragyarmatosítás zajlik, nem fegyverrel, hanem bankkal, pénzzel, sunyítással, miközben húszfilléres csirkefogók alakítják át akaratunkat, lehetőségeinket, írott és íratlan törvényeinket.
Fogadjunk szót Kiss Dénesnek: a lánglelkű Petőfi új esküvést követel tőlünk.
Vissza kell szereznünk a lelkünket, fel kell szabadítanunk gondolatainkat, fel kell szabadítanunk a hazánkat, s nekifeszülve a költő által írt felrobajló márciusi szélnek, újra és újra ki kell állnunk, és kiáltanunk magunknak, a mellettünk állóknak és minden magyarnak: esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!!!

kep4Kértük, követeltük a legutóbbi rendezvényünkön, január 30-án a kormánytól, hozzon létre olyan válságkezelő alapot, amely közvetlenül a hitelcsőddel sújtottakat segíti. Nem hagyhatja, hogy egy nép menjen csődbe. Amit eddig tettek, az maga a pacsmagolás. Konkrétan még semmi nem működik, anyagi és erkölcsi támogatást eddig csak a bankok kaptak. A bankok ma is monopolhelyzetet élveznek, a kamatok terén versenynek nyomát sem látni, sőt egyre keményebb - egyoldalú - feltételeket diktálnak.
Most látszik igazán, hogy nincs magyar bank. Petőfi kortársa, Széchenyi a Hitel című munkájában nem erről írt, nem ezt akarta. A hitelt ő a gazdaság motorjának álmodta.

Követeljük, hogy az országgyűlés azonnal vizsgálja meg a bankok hitelmódosításait és állja útját - ha kell jogszabály módosítással is - a meglévő hitelek egyoldalú szigorításának, illetve sorozatos felmondásának. Megmondtuk már januárban is: nem a bankokat kell konszolidálni, hanem az állampolgárokat.


Megmondtuk januárban azt is, hogy a magyar gazdaságnak a saját állampolgárain, a saját nemzetén kívül elsősorban a mezőgazdaságra és a vidékre kell elsősorban koncentrálnia. Az újkeletű kifejezéssel élve: minden bedőlt: a pénzvilág, az ipar, miközben az élelmiszer az egész világon stratégiai árú lett.
De hát nézzünk végig a pártok Európai Parlamenti listáján:
Miközben az agrárium és a magyar vidék képviselete életbevágóan fontos, egyetlen párt listáján nem szerepelnek a mezőgazdaságot és a vidéket hitelesen képviselő személyek.Ezért javasoljuk minden magyarnak, és minden magyar állampolgárnak, hogy az előrelátást, a szorult helyzetből való kitörés egyetlen lehetőségét felmutató Független Kisgazdapártot válasszák és támogassák, mert a mai naptól kezdve van olyan párt, amelyik az Európai Parlamentben nem megélhetési politikai köröket, nem gőzös butaságokat, kétes múltú lobbistákat, hanem magát a népet, a vidéket akarja helyzetbe hozni a brüsszeli képviseleten keresztül.

kep51848 március 15-én a Nemzeti Múzeum előtt akik Petőfi Nemzeti dalát hallgatták, 90 %-ban vidékiek, parasztok voltak, akik a mai Kálvin tér területén lévő vásárt hagyták ott, hogy csatlakozzanak a fiatalokhoz, - talán csak 1956-ban volt utána a magyar történelemben olyan egység értelmiség és parasztság között, mint akkor.
Szükség van hát a nép hangjára! A nép hangja, a magyar vidék hangja 2009-ben csak és kizárólag a Független Kisgazdapárton keresztül tud az Európai Parlamentig eljutni.
A nép hangja, a vidék hangja ma nem más, mint a Független Kisgazdapárt, amely végre hét keserves esztendő újra itt van. Megtisztulva, megszenvedve múltat és jövendőt.
A Független Kisgazdapárt nélkül soha nem volt és most sem lesz jobboldali győzelem.
Igen. Tápászkodik az oroszlán, és óva intek bárkit, hogy a bajszát rángassa, mert ha egyszer a kisgazdák megindulnak, a vidék megindul, a magyar gárda, a pannon gárda, minden gárda csak ministráns lesz hozzánk képest.
Itt állunk a minden magyar forradalom példaképe, Petőfi szobra alatt, Kossuth Lajos szelleme által megérintve, s reméljük, hogy az Úristen, ha letekintett a földre, ránk mosolyog.
Vigyétek haza a reményt, s beszéljetek róla. A magyarságnak újra lesz kapaszkodója. Isten minket úgy segéljen.

 kep7 kep8

 


2009-03-16
<< vissza