A Független Kisgazdapárt helyzete fokozatosan tisztul, ahogy fokozatosan mossák le a különböző bíróságok a párt ellehetetlenülésére irányuló erőfeszítéseket.
1. A Fővárosi Bíróság a mai napon újfent megsemmisítette a Független Kisgazdapártot immáron évek óta sakkban tartó Balogh Károly újabb próbálkozását, amely arra irányult, hogy a pártelnöki pozíciójának megszerzésével kerüljön birtokába a székház feletti intézkedés lehetősége.
A Fővárosi Bíróság ezúttal a 2009. február 21-én a budapesti XI. kerületi Zsombolyai út-i Országos Nagygyűlésnek és Nagyválasztmánynak nevezett ingyencirkusz határozatait semmisítette meg. Azon a rendezvényen Balogh strómanját Márkus Jánost választatta meg a megjelent túlnyomó többségben alaposan félrevezetett, rászedett egykori kisgazdákkal.
A Fővárosi Bíróság ítélete jogerős. Balogh Károly hetedik próbálkozása sült fel.
2. A 2010-es választáson már csak egy kisgazdapárt lesz a szavazólistán!!!
A Bács-Kiskun megyei bíróság döntése értelmében kötelezte a Független Kisgazda Nemzeti Egységpárt elnevezésű formációt, hogy nevéből hagyja el a Független Kisgazda elnevezést. Az ítélet 2009. július 10-én született, és szeptember 8-án emelkedett jogerőre.