A Független Kisgazdapárt állásfoglalása a 2010-es választásokra

 

A Független Kisgazdapárt csak jogi értelemben vesz részt a 2010-es Országgyűlési Választásokon. Gyakorlatilag két kiváló férfiú révén a párt állított jelölteket, nekik valamennyi kisgazda szívből drukkol. (Greskovits István - Ózd, Walter György - Siklós.)
Mivel a Párt ennek a választásnak is egyetlen fillér nélkül indult, ez a körülmény a tényleges indulás lehetőségét elvette.
Ezúton is felkérünk minden kisgazda tagot, illetve szimpatizánsainkat, hogy a legerősebb nemzeti pártot támogassák szavazatukkal, s természetesen minél többen menjenek el szavazni.
A Független Kisgazdapárt elmúlt 5 éve szakadatlan küzdelem volt egy bizonyos politikai csoportosulás illetve olyan ingatlan- spekulációra szakosodott figurák és strómanjaik ellen, akik részint a Párt székházára, illetve az abból származó pénzre szerették volna (ill. szeretnék) rátenni a kezüket, másrészt magát a Pártot szerették volna megsemmisíteni.
Szerencsére a megmaradt tagok és vezetők elszántsága töretlen volt és töretlen is maradt. Ennek a Pártnak küldetése volt, amikor megalakult, küldetése volt immár 102 éven keresztül és küldetése is maradt: a Haza, a Nemzet minden előtt!

 


2010-04-09
<< vissza