Vida IStván: Fejezetek a Független Kisgazdapárt történetéből 1930-1956

VIDA ISTVÁN
FEJEZETEK A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT TÖRTÉNETÉBŐL
1930-1956
Tanulmányok
Budapest

BEVEZETŐ
A történeti irodalomban makacsul él tovább az álláspont, amely szerint a Független
Kisgazdapártot 1930-ban néhány volt kormánypárti illetve ellenzéki politikus alapította,
nem sok köze volt a világgazdasági válsághatására kibontakozó birtokos paraszti mozgalomhoz,
s nem új politikai szervezet alakult, hanem a régi Nagyatádi -féle Kisgazdapárt
alakult újjá. Zsitvay Tibor, a Bethlen-, majd a Károlyi-kormány egykori igazságügy-minisztere,
egyébként konzervatív beállítottságú politikus két évvel ezelőtt megjelent emlékiratában,

amelyet 1959 és 1968 között emigrációban vetett papírra, a Független Kisgazdapárt
megalakulásával kapcsolatban többek között annak a véleményének adott hangot, hogy:
“A kormánypártból egy képviselő sem lépett ki ekkor, hanem csak néhány, azelőtt is ellenzéki
képviselő állott össze, s pártjuknak az országban még semmiféle szervezete sem volt.
Nem a népből indult, hanem néhány összeálló képviselő igyekezett a jelentkező elégedetlenséget
meglovagolni. Jelentőséget neki ebben a kezdeti időben egyedül az élére állott Gaal
Gaston személye adott. Borsányi György egy korábbi az 1931-es választásokról írt tanulmányában,
amelyet tavaly előtt magyarországi parlamenti választásokkal foglakozó kötetben
újraközöltek, azt fejtette ki, hogy: ” 1930 utolsó hónapjaiban a politikai erjedés vidéken
pártalakulásokat eredményezett. Októberben Szijj Bálint csizmás kisgazda, a Nagyatádi
-féle Kisgazdapárt egyik korifeusa, Gaal Gaston földbirtokossal együtt újjáalakította a Független
Kisgazda-, Földmunkás – és Polgári Agrárpártot. A zászlóbontás Békés községben
történt meg. A párt programja meglehetősen mérsékelt volt, de bizonyos ellenzékiség ígérete
sejlett fel mögötte, ami az agrárválságtól sújtott kisgazdákra vonzerőt tudott gyakorolni. A
Független Kisgazdapárt régi-új pártként jelent meg a közéletben. ” 2
A valóság az, s a disszertáció első nagyobb fejezete erről szól, a Független Kisgazdapárt
1930. október 12-én alakult meg, alulról induló demokratikus ellenzéki birtokos paraszti
politikai mozgalom hozta létre. Kiváltó oka az egyre növekvő paraszti elégedetlenség, és a
bethleni kormányzat! rendszer iránti bizalom rohamos csökkenése volt. Az elkeseredettséget

és nyugtalanságot az 1929 őszén kirobban világgazdasági válság váltotta ki, amely a
korábban is sok nehézséggel küszködő magyar mezőgazdaságot kataszrofális helyzetbe
hozta. A mezőgazdasági termékek ára mélypontra zuhant, az értékesítési lehetőségek bedugultak,
az export visszaesett, az agrárolló szélesre nyílt. A jövedelem kiesés miatt a parasztság
nem tudta fedezni a banki, adó- és illetményterheket, egyre nagyobb méreteket
öltött az eladósodás; megkezdődtek az árverések.3 Az Egységes Párt megalakulásával és
Nagyatádi Szabó István halálával, gyakorlatilag megszünt birtokos parasztság politikai képviselete.
Az 1926-os választások után kormánypárt kisgazdafrakciója, amelyben ekkor már
igazi, gazdálkodó parasztok alig voltak, bár ismerte a gondokat és szóvá is tette azokat,
nem tudott befolyást gyakorolni a kormány gazdaságpolitikájára, az erélyesebb fellépéstől
rendre visszarettent.4 A Keresztény Gazdasági Párt, mint koalíciós partner, a Bethlen-kormány
gazdaságpolitikáját támogatta. A baloldali parlamenti ellenzék, benne a Magyarországi
Szociáldemokrata Párt késve reagált, a kisebb – parlamenten kívüli – parasztpártok
csak regionális befolyással és bázissal rendelkeztek. A jobboldali ellenzék visszaszorult és
feldarabolódott.
A birtokos paraszti mozgalom az Alföldön indult, s csak később terjedt át Nyugat- és
Dél-Dunántúlra, valamint az Északi Dombos Vidékre. Ennek egyik oka, hogy az alföldi
paraszti társadalomban az átlagnál nagyobb volt a közép- és gazdag parasztság aránya, mint
a másik két említett vidéken. Az agrárproletariátus részesedése is átlagnál nagyobbnak
nevezhető. Itt a parasztságon belüli ellentétek párosultak a parasztság, az úri középosztály
és a nagybirtok közötti éles feszültségekkel A közigazgatás is keményebb magatartást tanúsított,
mint más régiókban.5 A parasztmozgalom vezető csoportjai zömmel a közép- és
gazdag parasztok közül kerültek ki, az aktivisták és önkéntesek között azonban szép számmal
voltak szegény és kisparasztok, valamint földmunkások is. A kezdeményezők között
eleinte jelentős szerepet játszottak a református lelkészek és tanítók. A politikai küzdelemben
hagyományos módszereket, eszközöket alkalmaztak, kivételt az képezett, hogy politikai
követeléseket, programokat fogalmaztak meg, amelyeket maguk népszerűsítettek és terjesztettek.

A szervezkedés spontán módon, több vármegyében, főként Békésben, Biharban, Hajdú
megyében, Szabolcsban, valamint Tolnában és Zalában alulról indult meg, az intézményi
háttért a helyi gazdakörök, egyesületek, olvasókörök biztosították A különböző arculatú,
mentalitású csoportok összefogására és a pártalakulás előkészítésére 1930 márciusában ideiglenes
előkészítő bizottságot hoztak léte. Kezdetben a régi Nagyatád-párt újjáalakítását
tervezték, de a növekvő paraszti elégedetlenség hatására 1930 nyarától új, mind a kormányzó
pártoktól, mind a szociáldemokrata baloldaltól független ellenzéki párt létrehozásának
gondolata került előtérbe. Az első megyei pártszervezet Biharban, Derecskén 1930. június
29-én alakult meg. Az országos párt 1930. október 12-én a békési nagygyűlésen bontott
zászlót, Független Kisgazda,- Földmunkás és Polgári Párt (FKgP) néven. Közfelkiáltással
35 tagú tisztikar választottak, párt elnöke Szijj Bálint felsőházi tag, ügyvezető alelnöke J.
Bartolf Márton parasztgazda, takarékpénztári pénztáros, egyik alelnöke Tildy Zoltán, főtitkára

Nagy Ferenc lett. Az országos vezetőségben zömmel az “alapító atyák”, a falusi
parasztvezetők foglaltak helyet. Az elfogadott programban megfogalmazott követelések elsősorban
az árutermelő birtokos parasztág helyzetén, életkörülményein kívántak javítani,
s az ellenforradalmi rendszer mérsékelt demokratizálását, a választási rendszer reformját,
a politikai szabadságjogok helyreállítását célozták. Külpolitikai téren a program a trianoni
békeszerződés revízióját, a történeti Magyarország helyreállítását sürgette, összhangban a
Bethlen-kormány külpolitikai törekvéseivel. A földreform gondolata burkoltan és csak igen
mérsékelt formában merült fel.
Egy parlamenten kívül megalakult ellenzéki parasztpárt politikai mozgástere ismert
politikusok és parlamenti képviselet nélkül az adott politikai rendszerben minimális volt.
A kisgazdapárt vezetői először a fajvédő nézeteit lassan feladó, de politikailag jobboldali
Bajcsy-Zsilinszky Endrét szerették volna pártvezérül megnyerni de ideológiai, politikai és
személyi okok miatt nem került sor, majd a konzervatív agrárius beállítottságú, de
paraszti körökben is népszerű  Gaál Gastonnal tárgyaltak. Az FKgP és Gaal -féle lojális
ellenzéki Agrárpárt fúziójára 1930. december 10-én került sor. Tildyék súlyos árat fizettek:
fel kellett adniuk, ha átmenetileg is, szabadkirály-választó álláspontjukat, a födreformról
semmilyen formában nem eshetett szó, a politikai reformok terve háttérbe szorult, a pártpolitika
középpontjába a gazdasági követelések (a mezőgazdaság, fokozottabb támogatása,
~ adó- és illetménycsökkentés, a hitelpolitika átalakítása, stb) kerültek. Az egyesüléshez Gaál
Gaston mellett három parlamenti képviselő is csatlakozott az FKgP-hez, valamennyi
középbirtokosok, s Gaalt kivéve legitimisták voltak. Hamarosan belépett a pártba a volt
fajvédőkből álló Eckhardt-Ulain csoport is.
A Független Kisgazdapárt első komolyabb politikai erőpróbájára az 1931-es orszá –
gyűlési választások alkalmával került sor. A pártépítés ekkor még kezdeti állapotban volt.
A választási kampmyt a szervezetlenség, a programtalanság, a finanszírozási és káder gondok
jellemezték A közigazgatás és a választási apparátus ugyan úgy nem kímélte, mint a
szociáldemokrata pártot. Mindezek ellenére meglepően jól szerepelt. A párt 68 jelöltet állított,
57-et nyílt szavazású egyéni választókerületben, hatot lajstromos titkos kerületben.
A pártok rangsorában ezzel a harmadik helyet foglalta el. A kisgazdapárti képviselőjelöltek
két társadalmi réteg, a birtokos parasztság és az úri középosztály köréből kerültek ki. A
paraszti és az úri foldbirtokosok együttes száma 31 fő, volt, ami az összes jelöltek 45,58%-át
tette ki. A választásokon l 510 509 érvényes szavazatot adtak le, 132 nyílt szavazású kerületben
l 067 446 -ot, a ll lajstromos kerületben 443 063-at. A Független Kisgazdapárt
176 827 szavazatot kapott, az érvényes voksok ll, 70%-át. Ebből 160 171-et egyéni kerü-
letben vidéken, 16 656-ot a városi titkos kerületekben szerzett. Egyéni kerületekben az
FKgP a szavazatok 15%-ával a pártok ranglistáján az Egységes Párt mögött a második
helyet foglalta el. A kisgazdapárt ll mandátumot szerzett, az első fordulóban ötöt, a má-
sodik fordulóban kettőt, hármat a titkos kerületekben, és egyet mandátumról való lemondás
után megismételt választáson.6 A ll képviselő társadalmi szempontból vegyes összetételú
volt. Négy középbirtokos, három ügyvéd, egy újságíró és egy nyugalmazott polgármester
volt közöttük Mindössze két igazi kisgazda, gazdálkodó paraszt ember került be a törvényhozásba 

A képviselőcsoport  összetétele nem reprezentálta
a párt szavazóbázisát és tagságát.
A választó bázis összetételét megfelelő adatok híján nehéz pontosan felmérni. A szavazatok
területi megoszlása azt mutatja, hogy az FKgP elsősorban a birtokos parasztság
– a kis-, közép- és a gazdagparasztság – köréból szerzett támogatókat, bár nyilvánvalóan
akadtak szavazói a szegényparasztság és a fóldmunkásság táborából is. A falusi és városi
(mezővárosi) kispolgárság alig mozdult meg mellette. A középpolgárság idegenkedve fogadta.
Az úri középosztály soraiba kisebb ellenzéki érzelmű középbirtokos csoportokat leszá-
mítva nem sikerült behatolnia. A köztisztviselői réteg ellene fordult, s kevés támogatóra
talált az értelmiség, még a falusi értelmiség körében is. Bár szálnos református lelkész
bábáskodott az ellenzéki parasztmozgalom indulása és a kisgazdapárt megalakulása körül
a református lelkészek zöme nem állt ki mellette. Hasonló volt a helyzet a falusi tanítósággal
is. A kisgazdapárti szavazóbázis feltűnő sajátossága, hogy az FKgP elsősorban a német
nemzetiségűek ‘tal VI e eken, Sopron, Bács-Bodrog, részben Tolnában ~epelt
ik n es nye man a umo . Ennek valószínűleg az a magyarázta, hogy a piacra
termelő, szorgalmas, takarékos német gazdákat az agrárválság és az adóztatás az átlagnál
is jobban sújtotta, s nagyobb elkeseredést váltott ki körükben.
A-Független Kisgazdapárt intézményesülése a szervezeti hálózat, a pártapparátus ki-
épülésével és a vezető szervek stabilizálódásával fejeződött be.
Szervezett, központilag irányított pártszervezés csak 1931 őszén a választások után
kezdődött, s 1933 tavaszáig tartott. Az agitációt és tagtoborzást, a financális gondok mellett,
a biatorbágyi merényletet követően bevezetett statárium és gyűléstilalom is nehezítette. A
cél az Egységes Párt leváltására és a kormányzás átvételére képes, országos hálózattal rendelkező,
nemzeti alapon álló, ellenzéki, de a szociáldemokrata baloldaltól elhatárolódó nagy
politikai szervezet létrehozása volt. A taglétszámra és a helyi szervezetek számára vonatkozóan
nincsenek megbízható adatok. A párt hivatalos közlései szerint 1933. januárjában
az ország 3200 községe közül 1200-ben megalakult a helyi pártszervezet, és a taglétszám
elérte az egy millió főt. Korabeli sajtójelentések szerint valójában csak 600-650 helyi csoport
jött létre, sa taglétszám nem haladta meg a 100 ezer főt. A ténylegesen múködó pártszerveztek
száma ennél kevesebbre becsülhető. Az FKgP alapstruktúrája vertikális jellegű volt,
a horizontális intézményrendszer igazából nem fejlődött ki. Társszervezetei nem voltak. A
párthálózat területi alapon épült ki, de középszinte n a járási központok helyett, néhol mellettük,
létrehozzák a külön választókerületi szervezeteket és vezetőségeket. A párt politikáját,
stratégiáját és taktikáját a pártvezér határozta meg, de a gyakorlati politika alakítá-
sában a pártvezetőség mellett nagy szerepet kapott a képviselőcsoport is. A tagság összetétele
és a választási bázis között nem volt érdemi különbség.
1932 ószén vezetésében és politikájában jelentő változások kezdődtek. 1932 októberé-
ben meghalt Gaal Gaston és politikai végrendeletének megfelelóen utóda a jobboldali radikális
Echkardt Tibor lett, aki mezőcsáti pótválasztás megnyerésével tett szert országos
hírnévre. Nem sokkal korábban Horthy-kormányzó a tehetetlennek bizonyult gr. Károlyi
Mihály helyett Gömbös Gyulát nevezte ki a miniszterelnökké. Az 1931. évi választások
tapasztalatai alapján az FKgP fő politikai célkitűzése a választójogi reform mielőbbi megvalósítása,
mindenekelótt a titkos választójog törvénybeiktatása volt. Azt remélték az országban
uralkodó hangulat s a parasztság számaránya alapján, hogy titkos választás esetén
az FKgP szerezheti meg a szavazatok többségét. A választójogi reform napirendre tűzését
a Károlyi -kormány idején, gyenge ellenzéki pozícióból, ráadásul lojális magatartással a
pártnak természetesen nem sikerült elérnie. Gömbös hatalomra kerülésével azonban megváltozott
a helyzet.
Echkardt a 20-as években maga is a fajvédő tábor egyik vezéregyénisége volt. 1928
után kormánypárti fordulata miatt elhidegült korábbi pártvezérétól, de 1932 őszétól ismét
javult kapcsolatuk. A kisgazdapárt, ugyan különböző intenzitással és hullámban, de 1934
tavaszáig bírálta a Gömbös-kormány programját, ettől kezdve azonban közeledés kezdódött.
A fajvédők egykori vezérének a német típusú totalitárius politikai rendszer bevezetéséhez,
5
tervezett egyéb reformjaihoz, és Bethlen gróf, valamint a nagytőke és a nagybirtok jelentős
része által támogatott konzervatív (liberális) ellenzék háttérbe szorításához szüksége volt
a legielen tásebb polgári ellenzéki erő lojalitásának, esetleges támogatásának megszerzésére,
míg a kisgazdapárti pártvezér Gömböstől remélte a titkos választójog törvényerőre emelését,
a kisgazdapárt hatalmi súlyának növekedést. Gömbös és Eckhart 1934 nyarán megállapodást
kötöttek, a kormányfő ígéretet tett a választójogi reform kidolgozására, a kisgazdapárti
politikus vállalta, hogy bekapcsolódik Bethlen és hívei elleni harcba. Az egyezség azonban
nem bizonyult tartósnak. Eckhardt és a kisgazdapárt nem adta fel önálló hatalmi törekvé-
seit, az új kormánypárt, NEP múködó tömegpártként való kiépítését gyanakodva figyelte,
egypártrendszerre való áttéréstóllétét érezte fenyegetve. A kormány agrár tárgyú intézkedéseit
(mindnekelótt a gazdavédelmi rendeleteket) nem tartotta kielégítőnek és elgendónek.
Gömböst viszont zavarták a kisgazdapárt ambíciói, s kellemetlenül érintette Eckhardték
által kidolgozott nagyon mérsékelt válaszjogi tervezet nyilvánosságra kerülése, s az a körül
kirobban botrány, amit liberális sajtó hetekig napirenden tartott. Az FKgP első embere
1935 elején a nyilvánosság előtt felmondta a megállapodást, a kormányzat viszont az áprilisi
országgyűlési választásokon, mindenkorábbinál durvább eszközöket használva, mindenáron
igyekezett a megakadályozni, hogy az FKgP sikerrel szerepeljen és jelentős számú mandá-
tumra tegyen szert. Figyelembe véve a kemény hatósági terrort, azt, hogy a birtokos paraszti
ellenzéki politikai mozgalom ekkora lendületét vesztette, s a Gömbössel kötött paktum
sokat ártott a párt tekintélyének, az FKgP jól vette az akadályt, s 1931-hez képest növelte
parlamenti helyeit és szavazatai számát. 7
A kisgazdapárt 96 jelöltet állított, 94-et a nyílt szavazású egyéni választókerületben,
kettót listás kerületben (Kecskeméten), ezzel a választásokon induló párok közill NEP után
a második helyet foglalta el. Az 1974 089 érvényes szavazatból387 351 szavazatot, a vaksok
19,62%-át szerezte meg, több mint kétszeresét annak, amit 1931-ben kapott. 22 mandá-
tumhoz jutott, ezzel a parlament második legnagyobb pártja lett a kormánypárt után. A
párt területi befolyása megváltozott. Támogatottsága Észak- Dunántúlon, a Dunántúl kö-
zépsó régiójában, a Duna-Tisza közének déli részén, valamint a Viharsarokban visszaesett.
Választói bázisa szélesedett, de az agárproletariátus és a szegényparasztság körében vesztett
táborából, szinte eltűntek városi hívei, akik 1931-ben sem voltak nagyszámúak. Elpártolt
a korábbi ellenzéki középbirtokos réteg is. Továbbra is a birtokos parasztság tekintette
saját politikai érdekképviseltének, valamint a falusi kispolgárság egy része. B
Az 1935-ös választások után a Független Kisgazdapárt politikájában éles fordulat kö-
vetkezett be. Külpolitikai téren Eckhart és a pártvezetés szakított a korábbi németbarát
orientációval, felismerve a német veszélyt és az újabb világháború kirobbanásának lehetó-
ségét, egyre határozottban állt ki az ország függetlensége mellett. Belpolitikai téren kemé-
nyen szembefordult a Gömbössel és totalitárius diktatúra bevezetésévre törekvő jobb- és
szélsőjobboldali erőkkel és nyílt harcot hirdetett ellenük. Szót emelt az alkotmányosság
védelmében, ami persze a fennálló konzervatív; antiliberális rendszer oltalmát jelentette.
Síkraszállt a politikai és az emberi szabadságiogok biztosítása mellett, de 1938 májusában
képviselói megszavazták az első zsidótörvényt (1938:XV. tc.). Kétségkívül a kisgazdapárt
sikere volt, hogy az országgyűlés elfogadta a titkos választójog törvénybeiktatásáról szóló
törvényjavaslatot (1938:XIX. tc.), amely kombinálta az egyéni és a listás választási rendszert.
Ugyanakkor Eckhart Tibornak személyes szerepe volt abban, hogy a törvénybe konzervatív
jellegű elemek, ú.n. “fékek” is beépültek és Horthy Miklós kormányzó jogkörét
kibővítették A társadalmi és szociális reformok terén az FKgP kevésbé volt eredményes.
A pártvezér 1938-ban meghirdetett mérséklet, a nyilas propagandát ellensúlyozni akaró, s
a zsidóság kezén lévő földbirtokok kisajátítását célzó földreform javaslata visszhang nélkül
maradt. 9 Változás történt a kisgazdapárt szövetségi politikájában is. Egyrészt nyitott a pártideológiában
korábban ellenségnek tekintett szadáldemokrácia felé. Bár az SZDP termé-
szetesen nem fogadta el párt első emberének feltételeit, nevezetesen, hogy hagyjon fel az
osztályalapon való politizálással, s szakítson a marxizmussal, a két párt között megindult
a közeledés. Másrészt rendezte viszonyát a konzervatív ellenzék egyes csoportj3.ival. Eckhart
kibékült gr. Bethlen Istvánnal, felvette az érintkezést a legitimista körökkel. Kezdeménye-
6
zésre l 6-ban Bajcsy-Zsilinszey Endre híveivel belép_ett a kisgazdapártba.lO Tett gesztusokat
a városi li erális pártok ésPolitikusai felé is. Baráti kapcsolatokat ápol többek között
Juhász N agy Sándorral, aki fontolóra vette, hogy esetleg csatlakozik a pártoz.
Eckhart és a kisgazdapárt a 30-as évek második felében népszerúségét, politikai befolyását
tekintve pályafutása csúcspontjára jutott, mindez nem járt a párt szervezeti helyzetének
megerósödésével, tömegbefolyásának további bővüléséveL Az 1935-ös választások
után megindított újabb pártszevezési hullám hamar lecsengett, a tagságot, a választásokat
leszámítva, alig lehetett mozgósítani. A kül-és belpolitikai események, a párt politikai irányváltozása,
és a pártvezetés által elkövetett hibák kiélezték az ellentéteket a belső irányzatok
és csoportok között. Hat, a nácikkal szimpatizáló jobboldali képviselő 1938 márciusában,
az Anschluss után kilépett a pártból. A párt Tildy és Nagy Ferenc vezette agrárdemokrata
szárnya egyre elégdettlenebbé vált, kifogásolta, hogy paraszti érdekek képviselete
háttérbe szarul. Tiszántúlon Eckhardt 1937 októberi legitimista beszéde általános felháborodást
keltett helyi kisgazdapárti körökben. A parasztpolitikusok balféle orientálódtak,
a népírókkal, a Márciusi Fronttal, és más mozgalmakkal kerestek kapcsolatot. Támogatták
azt a gondolatot, hogy új, radikális politikát folytató parasztpártot kell alapítani. Tildy és
Nagy Ferenc kömyezetéból1939-ben többen részt vettek a Nemzeti Parasztpárt megalakí-
tásának előkészítésében. ll Kezdeményezésükre alakult meg. l 937 -ben az FKgP Földmunkás
Tagozata Dohi István elnökletével. Eckhart lassan elszigetelódött pártban, hívei elhagyták,
s maga is egyre inkább elkedvtelenedett.
Az 1939. évei parlamenti választásokon a kisgazdapárt súlyos vereséget szenvedett. A
párt az egyéni kerületekben 88, a listás kerületekben 73 elöltet indított. Négy kivételével valamennyi
vármegyében állított jelöltet, az 52 város közül azonban csak négyben tudta ugyan
ezt megtenni. A listákra leadott 2 193 054 érvényes szavazat közül, az FKgP 340 483 szavazatot,
az összes vaksok 15,53%-át szerezte meg. Az egyéni választókerületek l 493549 érvényes szavazatából
a kisgazdapárt jelöltjeire 228 571 szavazat, az összes vaksok az 15,3%-a jutott. A
legnépszerűbbnek tartott ellenzéki párt 1935-höz képest mintegy 100 ezer szavazatot vesztett.
A parlamenti helyeknél, a választási rendszer aránytalansága miatt, a veszteség látványosabb
volt, a korábbi 22 mandátum helyett 1939-ben csak 14 mandátummal rendelkezhetett.
Ezek közül – Tildy Zoltán – csak egyet szerzett egyéni kerületben. A képviselói
helyek pártok szerinti megoszlását tekintve Eckhardték a második helyról a harmadik helyre
csúsztak vissza, MÉP és a Nyilaskeresztes Párt mögé, miközben az egész baloldali parlamenti
ellenzék jelentősen meggyengült. A választások eredménye azt mutatta, hogy az
FKgP továbbra is a vidék pártja maradt, területi befolyása Észak- és Nyugat Dunántúlon
esett vissza, az Alföldön viszont alig változott, sót Észak-Magyarországon még nőtt is. Társadalmi
támogatottságában átrendezőrlés nem történt, bár híveinek száma csökkent.12
A Független Kisgazdapárt a IL világháború kiro~banása után felfüggesztette politikai
tevékenységét. s visszavonulva a parlament biztonságot nyújtó falai közé, lemondott a nyílt
ellenzéki agitációróL A háború első éveire jelentéktelen képviselőházi frakcióvá zsugorodott,
s a belpolitikai élet fejlődésére alig gyakorolt befolyást. Ez nemcsak azzal függött össze,
hogy 1939 szeptembere után a Teleki-kormány kivételes állapotot vezetett be és egy sor, a
politikai szabadságjogokat korlátozó intézkedést hozott (sajtócenzúra, gyűléstilalom stb.),
hanem azzal is, hogy az 1939. évi súlyos választási vereség, s kezdeti látványos német
katonai sikerek elbizonytalanították és válságba sodorták a felső vezetést. Egyidejűleg a
párt tisztikarában is jelentős személyi változások történtek. Eckhardt Tibor 1940 januárjában
lemondott tisztségéról, majd 1941 március 8-án – a konzervatív ellenzék megbízá-
sából, Teleki Pál miniszterelnök és Horthy Miklós kormányzó tudtával – az · Egyesült Államokba
utazott, hogy az angolszász közvéleményt megpróbálja Magyarország és a Horthyrendszer
mellé állítani. Az ügyvezető elnöki teendők ellátásával Tildy Zoltánt bízta meg, s
ez azt jelentette, hogy a kisgazdapárt vezetésében megnőtt a paraszti szárny befolyása.
qrnardt helyét a ártpolitika alakításában, képviseletében bizonyos mértékig Bajcy-Zsi- l_ 1insz – Endre vette , – )
A kisgazdapárti vezérkar az adottkül-és belpolitikai helyzetben nem látott lehetőséget
a korábbi német- és nyilasellenes demokratikus függetlenségi politika folytatására, s arra
7
törekedett, hogy a pártot és a demokratikus parasztmozgalmat átmentse arra az időre,
amikor a nemzetközi helyzet és a hazai politikai viszonyok ismét lehetőséget nyújtanak az
ellenzéki politika meghirdetésére.
1942 őszén, 1943 tavaszán a világháború menetében és a nemzetközi helyzet alakulásában
jelentős változások következtek be, az angol-amerikai csapatok partra szálltak
Észak-Mrikában, a Wehrmacht súlyos vereséget szenvedett Sztálingrádnál, 2. magyar hadsereg
elpusztult VoronyezsnéL A kisgazdapárti vezérkar, amely angol orientációjánál fogva
korábban sem bízott túlzottan a német győzelemben, gyorsan reagált a katonai eseményekre.
Több éves “öntudatos hallgatás” után fokozatosan feladta passzivitását, újra bekapcsolódott
a politikai életbe, és egyre gyakrabban hallatta szavát a nemzetgyúlésben. A vezető
pártkörök kutatni kezdték a politikai kibontakozás módját, foglalkozni kezdtek azzal, hogyan
lehetne elkerülni a háborús katasztrófát, s megakadályozni a további oktalan vérontást,
a néptömegek, elsősorban a parasztság szenvedéseinek folytatódását. Ezt tették annál
is inkább, mert tudatában voltak annak, hogy a kisgazdapártra, mint az egyetlen jelentős
társadalmi bázissal rendelkező polgári arculatú pártra, a háború után komoly politikai szerep
vár, feltehetően kormányzó párt lesz. Felismerték: ahhoz, hogy a majdani közéletben
igényeiknek megfelelő helyet biztosítsanak a maguk számára, nem elég kivárni az esemé-
nyek kedvező fordulatát, hanem a jövő előkészítésében aktív sz erepet kell vállalniuk 1943.
május 27 -ére – 1939 óta először – összehívták a párt országos vezetőségét, az ún. nagyválasztmányt,
amely elfogadta az új politikai program alapelveit, határozatot hozott a párt
ú]ászervezésének megindításáróL Tildyt a párt ügyvezető elnökévé választották.l4
A kisgazdapárti vezetők viszonylag elég korán, már 1942 nyarától hangoztatatták,
hogy “fel kell készülni a háborúból a békére való átmenetre”, s foglalkozni kezdtek különböző
politikai tervek, prograrnak kidolgozásával. A disszertáció következő fejezete ezekről
ad áttekintést, cáfolva, hogy a kisgazdapárt a politikai tervezés terén nem készült volna fel
a háború utáni időszakra.
A Független Kisgazdapárt köreiben három koncepció alakult ki a jövőt illetően: egy
radikális, forradalmi jellegű elképzelés, amely nemcsak a politikai demokrácia megteremtésével,
de a szacialista perspektívával is számolt; egy mérsékelt demokratikus koncepció,
amely az ellenforradalmi rendszert polgári demokráciává akarta átalakítani, de a szadalizmus
gondolatát elutasította, s végül egy nemzeti-nacionalista felfogás, amely a történeti
Magyarországot kívánta ú]ászervezni, demokratikus politikai alapon. A radikális forradalmi
jellegű koncepeiét Dohi István 1943-ban éppen Szárszón fogalmazta meg.15 Ennek befolyása,
éppen a Független Kisgazdapártban korlátozott maradt, hívei inkább a Szadáldemokrata
Pártban, a népi írók mozgalmának balszárnyán, a Szabad Szó táborában, a Magyar Parasztszövetség
Földmunkás Szakosztályában, s az illegális kommunista mozgalomban helyezkedtek
el. A mérsékelt demokratikus irányzat fő képviselői a párt paraszti szárnyának
vezetői, mindenekelőtt Tildy és Nagy Ferenc voltak, míg nemzeti-nacionalista felfogás szó-
…- szólója és reprezentáns Bajcsy-Zsilinszky Endre let~. A két utóbbi jövőkép többponton
érintkezett, ugyaliakkor a különbségek is határozottan érzékelhetők voltak.
A Független Kisgazdapárt vezető személyiségei és meghatározó csoportjai zömmel
egyetértettek abban, hogy Magyarországot a háború után független, szabad, demokratikus
államként kell u]ászervezni, amely jó viszonyt tart fenn a környező kis államokkal. A kormányforma
többpártrendszerű parlamentáris demokrácia lesz, az ország vezetésében a parasztság,
a munkásság és az értelmiség képviselői is helyet kapnak. A felállítandó új kormány
a kisgazdapárt és az SZDP politikai szövetségén és együttmúködésén alapul. Az ál- \
Iamforma megváltoztatása, a köztársaság kikiáltása kisgazdapárti körökben – Bajcsy-Zsi-
– linszleytiS eleértve – nem merült fel. A politikai vezető réteg – a nép fiaiból – e frissül.
-A nagybirtokrendszer megszúnik. A mezőgazdaság lesz a nemzetgazdaság alapja, s gyors
ütemben fejlődik. Általánossá válnak a paraszti termelő, értékesítő és fogyasztási szövetkezetek.
Emelkedik a dolgozó osztályok, elsősorbab a parasztság életszínvonala; a legsú-
lyosabb szociális problémák megoldódnak; a különböző társadalmi rétegek életmódja, életformája
közeledik egymáshoz. A parasztság társadalmi tekintélyre, megbecsülésre tesz
szert. a·csy-Zsilinszky, aki a magyar birodalom, a történeti Magyarország helyreállításáról
8
ábrándozott valamelyest konzervatívabb Magyarországot képzelt el mint pártbeli politikus
társai.
A kisgazdapárti vezérkar készült a békére, s meg volt győződve arról, hogy a háború
a náci Németország katonai vereségével, és a szövetséges nagyhatalmak győzelmével ér
véget. Azonban az utolsó pillanatig – lényegében 1944 nyaráig – azzal számolt, az angolszász
uralkodókörökhöz hasonlóan, hogy Magyarországot az angol-amerikai csapatok szabadítják
fel. Hogy nem ez történt, tudomásul vette, és alkalmazkodott az előállt új helyzethez
és a realitásokhoz.
*
Az 1945-1948 közötti koalíciós korszak a Független Kisgazdapárt történetének ellentmondásos
periódusa, ekkor aratta legnagyobb sikereit, ekkor volt a legnagyobb politikai
súlya és tömegbefolyása, s ekkor érte a legnagyobb politikai vereség, s morzsolódott fel a
politikai hatalom megszerzéséért vívott kemény küzdelemben. A disszertáció három fejezetet
szentel ezen időszaknak. Új források feltárása és feldolgozása alapján áttekintést ad
az FKgP anyagi-pénzügyi helyzetének és gazdálkodásának alakulásáról, s részletesen elemzi
a párt szereplését az 1945. évi nemzetgyűlési és az 194 7. évi országgyűlési választá-
sokon.
A magyar állam központi forrásból 1948 nyaráig anyagilag nem támogatta a politikai
pártokat, így azoknak maguknak kellett előteremteniük a múködésükhöz szükséges összegeket.
Az FKgP – létszámát, tömegbefolyását tekintve a korszak legnagyobb pártja –
194 7 őszéig tervszerűtlen és felelőtlen gazdálkodást folytatott, a gazdasági ügyek irányítá-
sában és intézésében szervezetlenség uralkodott. A fontosabb pénzügyi kérdésekben a döntést
a szúkebb pártvetőség, a Politikai Bizottság hozta, de a PB, a főtitkár, a pártigazgató
és a gazdasági osztályvezető hatáskörét nem tisztázták egyértelmúen, bár történtek kísérletek
rá. Gyakoriak voltak a személyi változások és a párt gazdasági szakapparátusában
egymást követték a szervezeti átalakítások. Rendezetlen maradt a párt érdekkörébe tartozó
vállalatok, szövetkezetek irányításának és ellenőrzésének kérdése is. Ez részben azzal magyarázható,
hogy az 1945-ös törvényhatósági és nemzetgyűlési választások, majd a kiélezőrlő
pártpolitikai küzdelmek, a koalíciós válságok, a gazdasági élet stabilizálása, s utoljára, de
nem utolsó sorban a béketárgyalások maximálisan lekötötték a kisgazdapárti pártvetőség
figyeimét és erejét. Másrészt azzal fiiggött össze, hogy 194 7 őszéig többszöri próbálkozás
ellenére sem készült el a pártszervezeti szabályzata, “alkotmánya”, ahogy akkor nevezték.
Mindez azzal a következménnyel járt, hogy 194 7 őszére a párt teljesen eladósodott, a bevételek
nem fedezték a kiadásokat, s az adósság meghaladta a 7 millió forintot. Az FKgP
a munkáspártokhoz képest sokkal kisebb pártvagyont halmozott fel, infrastruktúrája is
hiányosabb volt. 194 7 -ben kiadásainak csak 56%-át tudta saját bevételeiből fedezni, a többire
kölcsönt kellett felvennie. Az összbevétel 36%-a pártvállatoktól (a mozi és fllmvállalatok,
a szövetkezetek és az újságok) jövedelméből származott, tagdíjakból az összjövedelem
alig több mint 1,5%-a került a pártkasszába. 194 7 -ben a párt kiadásainak egyharmadát
(33,2%) az infrastruktúrára fordította, 28,5%-ot a személyi kiadások vittek el, núg a bevé-
teleknek csak 25,2%- a ment el politikai tevékenység finanszírozására. Az MKP és az SZDP
esetében az utóbbi aránya nagyságrenddel nagyobb volt.
A kisgazdapárt gazdasági helyzetének rendezése 194 7 nyarán-őszén kezdődött, amikor
a párt élére baloldali pártvezetőség került. A munkáspártokhoz képest két év késéssel, 194 7
december végén létrehoztak egy, a párt tulajdonában lévő pénzintézetet, a Bizalmi Bank
Rt.-ét, amely összefogta, irányította, felülvizsgálta és ellenőrizte a pártvállatok működését.
A határozott intézkedések hatására a párt anyagi helyzete javult, költségvetése kezdett
egyensúlyba kerülni, s csökkenteni tudta adósságát. A pártgazdálkodás konszolidálódásának
folyamatát azonban megakasztotta, hogy a Dinnyés-kormány 1948 március 25-i üléséna
100 főnél több munkást foglalkoztató üzemek államosításával kapcsolatos törvényjavaslat
elfogadásával egyidejűleg – határozatot hozott a pártvállatok köztulajdonba vételéről is.
Az FKgP-t – a többi párthoz hasonlóan – súlyos csapás érte, bevételei csak nem meg-
9
szűntek. A veszteségek pótlására Gazdasági Főtanács 1948 nyaráról havi 600 ezer forintot
biztosított, ami ha alacsony szinten is, de átmenetileg biztosította a párt működését. A
cégek likvidálása lehetóvé tette a kisgazdapárti gazdasági vezetés számára, hogy cserébe
eléije az 1948 április elején még mindig 4 millió 315 ezer forintot kitevő pártadósságát a
Gazdasági Főtanács leíija. A pártok, így az FKgP, ilyen módon történő állami fmanszírozása
azonban nem tartott soká. 1949 nyarán, a választások után a GF beszüntette a pártok
anyagi támogatását, amely hamarosan maga is megszűnt. Hiába volt a Független Kisgazdapárt
legnagyobb párt a koalíciós korszakban, politikai aktivitását, mozgathatóságát nagymértékben
befolyásolta, hogy a rossz gazdálkodás miatt súlyos pénzügyi gondokkal küzdött.
Politikai veresége többek között erre is visszavezethetó.
Az 1945 őszi budapesti törvényhatósági és a nemzetgyűlési választások megrendezését
mind a nemzetközi és mind a hazai politikai helyzet tette sürgetővé. A szövetséges nagyhatalmak
jaltai konferenciája határozata értelmében a náci Németország volt szövetségeseinél
és a más felszabadult államokban szabad választásokat kellett tartani, s ezt a döntést
a potsdami csúc:sértekezlet is megerősítette. Belpolitikai szempontból viszont az állami é-
letben meglévő ideiglenesség lezárása, a politikai erőviszonyok tisztázásának igénye indokolta
választók urnák elé szólítását. A budapesti községi választásokról intézkedő kormány- /
rendelet (7460/1945. sz.), majd nemzetgyűlési választásokról szóló 1945:VIII. tc. alapján
megrendezett fővárosi illetve országos választások a kisgazdapárt győzelmével végzódtek.
Az 1945. október 7 -én megtartott törvényhatósági választásokon a kisgazdapárt megszerezte
az érvényes szavazatok abszolút többségét. Budapesten a leadott 587 629 szavazat
közül a kisgazdapárt 295 187-et, a szavazatok 50,54%-át kapta, míg a két munkáspárt
választási szövetségének, a Dolgozók Egységfrontjának a szavaztok 42, 7%-ajutott (249 711).
Hasonló, sót nagyobb arányú volt a Független Kisgazdapárt győzelme a november 4-én
megtartott parlamenti választásokon. A leadott 4 730 409 érvényes szavazat közül az abszolút
többséget, 2 697 503 szavazatot, az össz-szavazatok 57,03%-át a kisgazdapárt szerezte
meg. A Szociáldemokrata Párt 823 314 szavazatot (17,41 %), az Magyar Kommunista Párt
802 122 szavazatot (16,95%) kapott. Ennek megfelelóen 409 mandátumból 245 az FKgP-t,
70 az MKP-t, és 69 az SZDP-t illette meg a kisebb pártokat nem számítva.16
1945 ószén a kisgazdapárt fennállása óta a legnagyobb választási sikerét könyvelbette
el. A választások eredménye azt bizonyította, hogy befejezódött az tömegpárttá válása, á-
talakulása olyan politikai szervezetté, amely a legellentétesebb érdekű társadalmi osztályokat
és rétegeket tömöríti magába. A mamutpárttá fejlődés szükségszerűen magával hozta
társadalmi karakterének megváltoztatását is. Az FKgP struktúrája 1945 őszén hasonlítani
látszott a korábbi kormánypártok felépítéséhez, gyakorlatilag azonban teljesen újszerű tö-
megpárt volt. Míg ugyanis a hagyományos kormánypártok alapját a nagytőke és nagybirtok
politikai szövetsége képezte, amelyhez időnként az “úri középosztály” egyes rétegei is felzárkóztak,
addig az FKgP-nek széles, demokratikus paraszti bázisa maradt. A felszabadulás
utáni kibontakozó demokratikus átalakulás és a fóldreform a hagyományos birtokos paraszti
réteget érintetlenül hagyta, így a párt vidéki bázisa lényegében nem változott. A gyarapodást
egyrészt azoknak a fóldhöz jutott nincsteleneknek és szegényparasztoknak a csatlakozása
okozta, akik a pártban tulajdonosi mivoltuk védelmezőjét látták, másrészt azoknak a korábban
kormánypárti gazdagparaszti csoportoknak a felsorakozása hozta magával, amelyek
most a paraszti demokrácia felé fordultak. Az FKgP-nek ehhez a kispolgári demokratikus
törzséhez kapcsolódtak, illetve erre igyekeztek ráépülni a magyar uralkodó osztályok maradványai.
A háború utáni tömeg- és szavazóbázis váltás úgy ment végbe, hogy az FKgP
maga mögött tudhatta a fmánctóke megmaradt konzervatív liberális nyugatbarát csoportjait.
Emellett megszerezte az, úri középosztály” maradványainak, elsősorban az állami bü-
rokráciának, valamint a polgári értelmiségnek a támogatását, s jelentős mértékben megnőtt
a befolyása a városi és a vidéki kispolgárság körében.
Minek köszönhette a Független Kisgazdapárt a fólényes választási győzelmét? Mindenekelótt
annak, hogy a gazdasági és politikai pozícióit vesztő nagyburzsoázia, helyes osztályösztönnel,
a munkásosztállyal szemben nem az erők megosztására, hanem az erők öszszefogására
törekedett. Ebben igen nagy szerepet játszott – a politikai helyzet alapos fél-
10
reértéseként – a munkásosztály és a kommunista párt azonnali hatalomátvételétól való
félelem. Az integrálódási pont, a gyújtóhely a kisgazdapárt lett, mert más jelentős paraszti-polgári
párt nem létezett. Az 1945 január 20-án aláírt magyar fegyverszüneti szerzódés
betiltotta a régi kormány- és szélsőjobboldali pártokat, a magyar parlamenti demokrácia
korlátozott volta, a “váltó gazdaság” hiánya Iniatt a régi uralkodó elit “másik”, liberálisnak
és ellenzékinek tekinthető, német- és háborúellenes politikai szervezettel nem rendelkezett.
Szerepet játszott még az is, hogy a felszabadulás után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság
és a vezető demokratikus pártok újabb politikai szervezetek működését nem engedélyezték.
A kisgazdapárt azért vált alkalmassá erre a “gyújtó” -párt szerepre, mert már a háború
előtt is jelentős politikai tényező volt, polgári ellenzéki pártnak számított, és a pártvezetőség
ingadozása, óvatossága ellenére a birtokos paraszti körökben megőrizte népszerúségét, felszabadulás
után pedig, mint a paraszti érdekek szószólója jelent meg a politikai élet színpadán.
A kisgazdapárt országos választási győzelmét főként a paraszttömegeknek köszönbette,
amelyek saját politikai képviseletüknek tekintették, demokratikus pártnak, amely
nemcsak a régi reakciós rendszer felszámolását ígéri, de védelmet nyújt az esetleges baloldali,
szacialista jellegű átalakulás ellen, és megvédi tulajdonukat.
A Függetlenségi Front paraszti-polgári szárnya tehát azért is került ki győztesen a
választási összecsapásból, mert vezetói felismerték, hogy csak úgy tudnak fennmaradni és
a hatalomért vívott harcban lépést tartani a munkáspártokkal, ha – bizonyos mértékig a
politikai beállítottságtól fiiggetlenül -összefogják a radikális változásoktól tartó, zömmel
tulajdonos rétegeket, s ez a törekvésük az érintettek körében megértésre talált. A kisgazdapárti
pártvezetés tömegkapcsolatai élóbbek, elevenebbek voltak, a pártbürokrácia nem
alakult ki, amely a vezetőség és a tömegek között lefoghatta volna a közvetlen érintkezést.
A hazai viszonyoknak, a tömegek politikai érettségénekjobban megfelelő választási taktikát
és agitációt dolgozott ki, s azt ügyesen hajtotta végre. Ajelentós választási tapasztalatokkal
rendelkező kortes gárda a választások alatt egyetlen komolyabb hibát sem követett el. A
kisgazdapárt egyrészt teljesen általános kérdéseket vetett fel – kapitalizmus vagy szocializmus,
demokrácia vagy diktatúra -, másrészt a hétköznapi problémákra – közellátás,
sorban állás stb. – sokkal nagyobb figyelmet fordított. Ezzel szemben az MKP fontos
politikai kérdéseket (a reakció elleni harc, az újjáépítés, az infláció megállítása stb.) állított
előtérbe, olyanokat, amelyek jelentóségét a néptömegek történeti okok miatt nem ismerték
fel azonnal.
Az 194 7 -es országgyűlési választás, ellentétben a két évvel korábbiakkal, a kisgazdapárt
történetében mélypontnak számít. Az előrehozott választások kiírását nemzetközi
és hazai események egyaránt indokolttá tették. 1947 tavaszán-nyarán a szövetséges nagyhatalmak
együttműködése, amely addig sem volt mentes belső vitáktól, súrlódásoktól, felbomlott,
s megkezdődött széleskörű konfrontáció, a hidegháború. A két világrendszer szétválásának
folymata felgyorsult, s mindkét táborban napirendre került a politikai hatalom
kérdésének rendezése. Nyugat-Európában kezdetét vette a kommunista pártok kiszorítása
a kormányzati hatalombó!; míg Kelet-Európában a kommunista pártok hatalomátvételének
előkészületei vettek újabb lendületet.
Magyarországon a demokratikus átalakulás 1946 kor ószén fordulópontjához érkezett,
sikerült a gazdasági helyzetet stabilizálni; elólt, bögy a magyar kormány hamarosan aláírhatja
a békeszerződést, anélkül, hogy területi kérdésekben bármit is elért volna. Megfogalmazódtak
az alternatív stratégiai koncepciók: az MKP meghirdette a szavjet típusú szacializmus
megteremtését, mint végcélt, a kisgazdapárt viszont a polgári demokrácia mellett
kötelezte el magát. Az eltérő politikai törekvések a patthelyzethez, koalíciós kormányzati
rendszer válságához vezettek A kommunista párt, amely a békeszerződés életbelépése,
194 7. sz ep tember 15 előtt döntő fólénybe akart jutni, ebből a helyzetból nem a demokratikus
politikai eszközök használatával, hanem a törvényesség megsértésével, rendóri és titkoszszolgálati
esz~özök igénybevételével, politikai manipulációval talált kiutat. Az önmagában
jelentéktelen u.n. ” köztársaság-ellenes összeesküvés” felhasználásával és koncepciós perekkel
súlyos csapást mért a kisgazdapárt felső vezetésére. Az MKP vezetóinek közbenjá-
rására, a szavjet hatóságok 1947. február 25-én koholt vádak alapján letartóztatták és ké-
ll
sőbb a Szovjetunióba, hurcolták Kovács Bélát, a kisgazdapárt főtitkárát. Június 2-án lemondásra
kényszeríttették a Svájcban szabadságát töltő N agy Ferenc miniszterelnököt, az
FKgP elnökét.
Az 194 7 tavaszi események, különösen a május végi június eleji fordulat, jelentős
hatást gyakoroltak a politikai életre s a néptömegek magatartására. A kisgazdapárt élére
Dohi Istvánnal vezetésével új, baloldali pártvezetőség került. A párton belüli erőviszonyok
megváltoztak, a polgári jobboldal és a paraszti centrum meggyengült, megkezdődött a szervezeti
hálózat bomlása. A Függetlenségi Fronton belüli erőviszonyok is átalakultak. A baloldali
pártok és szervezetek társadalmi-politikai befolyása, ha nem is egyforma mértékben,
de megnőtt. Igaz: kapcsolatuk valamelyest lazult, a szerepét betöltő Baloldali Blokkot többé
nem hívták össze. A nemzetgyűlés pártpolitikai összetételében is eltolódások következtek
be, az FKgP elvesztette abszolút többségét, de formálisan előállhatott egy olyan helyzet,
hogy a polgári ellenzék a kisgazdapárt nagy részének támogatásával leszavazza a Dinnyéskormányt.
Az 194 7. május végi június eleji fejlemények- ideértve Dobiék uralomra jutását
is – csak a kormánykoalíció felső szintjén jelentettek fordulatot, a néptömegek és a kö-
zéprétegek körében alig. Az ország közhangulata 194 7 kora nyarán kétségkívül változott,
a politikai ellentétek nagyobbak lettek, a polarizáció növekedett. Mindez elkerülhetetlenül
szükségessé tette, hogy még a parlamenti ciklus lejárta előtt új választásokat rendezzenek.
Az 1947. augusztus 31-én megtartott országgyűlési választások legszembeötlőbb eredménye
a Független Kisgazdapárt nagyarányú veresége volt. Az a politikai szervezet, amely
1945-ben több mint 2,6 millió szavazatot (57,03%-ot) szerzett, most csupán 769 763-at
(15,4%-ot) kapott; országosan l 927 740 szavazatot, két év előtti választótáborának kb.
71,6%-át vesztette el. Ilyen óriási választási vereséget Magyarország újkori történetében
egyetlen politikai párt sem szenvedett el. Az a politikai alakulat, amely 1945-ben tömegbefolyását,
népszerűségét tekintve magasan vezetett partnerei előtt, most a pártok ranglistá-
ján a harmadik helyre került. Igaz, a kisgazdák választási kudarca előrevetette árnyékát,
ilyen mértékú visszaesésre azonban senki sem számított. Az FKgP társadalmi támogatottsága
jelentősen megváltozott. A volt uralkodó osztályok maradványai, a polgári értelmiség,
az állami bürokrácia, a gazdagparasztság és a kispolgárság egyes csoportjai a Magyar Függetlenségi
Párthoz csatlakoztak. A katolikus középrétegek, a birtokos parasztság és kispolgárság
klerikális beállítottságú része a Demokrata Néppárt zászlaja alá állt. Egyes kispolgári
és tulajdonos parasztikörök Balogh István Független Magyar Demokrata Pártját pártolták.
A kis- és középparasztság egy vékony rétege, főleg a Tiszántúlon, balfelé fordult, a Nemzeti
Parasztpártnál és néhol az MKP-nál keresett támogatást. Az FKgP hagyományos törzsét,
a zömmel 5-20 kat. holdas birtokos parasztságot tartotta meg, de mellette maradt a falusi
kispolgárság és az 50 kh. feletti módos parasztság néhány, a háború előtt ellenzéki tradíci-
ókat továbbvivő csoportja is.
A választási eredmények értelmezéséhez át kell tekintenünk azokat az okokat és folyamatokat,
amelyek azokat kialakították. A Független Kisgazdapárt hatalmas választási
vereségének általános tényezői a nemzetközi helyzet alakulásában, a hidegháború kirobbanásában,
s a belpolitikai harcokban keresendők. A kudarcának forrása az adott történeti
helyzet volt, amelyről a kisgazdapárt vezetői nem tehettek. A közvetlen okok közill az MKP
által elkövetett választási csalásokat, a jobboldali ellenzéki pártok konkurenciáját, az egyházi
támogatás elvesztését, s különösen a kisgazdapárti vezető- és aktivista réteg belső
meghasonlottságát kell kiemelnünk. A pártnak Dinnyés Lajos és Dohi István mellett ismert,
népszerű vezetői alig maradtak. A választási kudarcban szerepet játszott a pártvezetés ingadozó
politikája, az ellentmondásos propaganda és agitáció, s az, hogy nem mertek szakí-
tani az 1945-ös választási taktikával, ismét megpróbálkoztak a polgári érdekek vállalásával,
ahelyett hogy a pártot, mint a kis- és középparasztság politikai képviseletét népszerűsítették
volna. A belső torzsalkodás, a hatalmi harc szintén rontotta a párt kilátásai t. A kisgazdapárt
nem kerülhette el választási vereséget, de azt, valamint visszaesésének mértékét – taktikai
lépésekkel – azonban mérsékelhette volna. De az egyre inkább a polgári ellenzék oldalára
tolódó tömegek megtartására már képtelennek bizonyult, bal felé, az újgazdák, a szegényparasztság
és az agrárproletariátus felé már nem fordulhatott, azok körében hitelét vesz-
12
tette. A kisgazdapárt zömmel azokat a kis- és középparaszti rétegeket tartotta meg, amelyek
benne változatlanul a paraszti demokrácia letétemény~sét, a birtokos parasztság érdekeinek
képviselőjét látták.
A kisgazdapárt, bár látszólag olyan fontos pozíciókat tarthatott meg, mint a köztársasági
elnökség és a miniszterelnökség, az 194 7 -es választások után rohamosan vesztett
politikai jelentőségéből és befolyásábó!, s 1948 második felétől, az egypártrendszerre való
áttéréssei párhuzamosan önállóságát is feladni kényszerült. Ha komoly fenntartásokkal is,
de elfogadta a szacialista rendszerre való áttérés elkerülhetetlenségét, s csatlakozott a Függetlenségi
N épfronthoz. Az 1949 májusi választásokon önállóan nem indult, Inivel egyedül
a népfront állithatott jelölteket, s külön kampányt sem folytathatott. Az FKgP jelöltjeit az
MDP ellenőrzése mellett választották ki. A közös lista Iniatt a párt támogatottságát nem
lehet felmérni.
*
Az 1949-es választások után a Független Kisgazdapárt fokozatosan felhagyott minden
politikai tevékenységgel, a pártélet gyakorlatilag megszűnt. A pártot nem tiltották be, jogilag
továbbra is létezett, sőt egy kis párthelységet is fenntarthatott, de 1956 -ig nem hallatott
magáról.
A különböző kisgazdapárti csoportosulások az SZKP XX. kongresszusa után, 1956
tavaszán-nyarán az enyhültebb légkörben lassan mozgolódni, szervezkedni, tájékozódni, s
egymással kapcsolatokat keresni kezdtek. Ennek ellenére az 1956 október 23-i fegyveres
felkelés teljesen váratlanul érte őket, a tüntetéseken csak megfigyelőként vettek részt. A
párt ujjászervezését a Rákosi- rendszer idején meghurcolt, ártatlanul bebörtönzött, internált
volt jobboldali és a paraszti centrumhoz tartozó politikusok vették a kezükbe, a zömmel
kompromittálódott baloldallak nem játszottak szerepet. 1956. október 30-i alakuló ülésen
megválasztott Ideiglenes Intézőbizottság tagjai az előbbiek közül kerültek ki. A régi vezetők
közül csak Kovács Béla élvezett egyértelmű bizalmat, őt tekintették a párt vezetőjének. A
politikus 1955 novemberében került haza a Szovjetunióból, de szabadságát csak 1956 áprilisában
nyerte vissza. Távollétében nevezték ki a Nagy-kormány földművelésügyi miniszterévé,
de csak 1956. november l-én érkezett fel Pécsről Budapestre. November 3-án a párt
elnökévé választották. Tildy Zoltánt megalkuvónak tartották, s noha a N agy Imre-kormány
államminisztere volt, csak nehezen békültek ki vele. Az új pártvezetőség hozzálátott az
FKgP vezetőszerveinek újjáalakításához, s pártapparátus kialakításához. A párt hivatalos
lapja, a Kis Újság november l-én került az utcára.
A korabeli programalkotási kísérletek azt mutatják, hogy noha a nemzeti fiiggetlenség
helyreállításával, a Varsói Szerződésből való kilépéssel, a szavjet csapatok kivonásával a
kisgazdapártban mindenki egyetértett, az FKgP politikailag kezdettől fogva megosztott volt.
Akadtak olyan konzervatív kisgazdapárti csoportok, szervezetek, amelyek megmaradva az
1945-ös platformon, a polgári demokrácia, a magántulajdon primátusa, a vállalkozás szabadsága
mellett kötelezték el magukat. A meghatározó irányzat képviselői, mindenekelőtt
Kovács Béla és Tildy Zoltán, azonban nem akartak rendszerváltást, a szocializmus vívmá-
nyait meg kívánták őrizni, de a politikai önkényuralmat fel szándékoztak számolni és kü-
lönösen fontosnak tartották a nemzeti fiiggetlenség helyreállítását. Ők valamiféle harmadikutas
megoldás formájában, az állami tulajdonon alapuló gazdaság és a parlamentáris
demokrácia párosításával képzelték el az ország továbbhaladását a népfelkelés győzelme, a
szavjet hadsereg kivonulása után.
A pártvezetőség belépett a reformkommunisták vezette kormánykoalícióba, a legalitás
néhány napja alatt a konszolidáció érdekében lépett fel, a fegyveres harcot nem támogatta,
a kilengéseket elítélte. A sztrájkok ellen foglalt állást. A kisgazdapárt tagjai, országszerte
rész vettek a tanácsok szerepét átvevő különböző elnevezésű nemzeti és forradalmi bizottságokban,
illetve azok szűkebb vezetőségében. Vezető szerepet azonban elvétve játszottak.
A nemzetőrséghez kevesen csatlakoztak. Mindszenty József hercegprímás november 3-i rá-
dióbeszédét helytelenítették A pártvezetőség figyeimét és erejét a párt ujjászervezésére
13
fordította, titkon számítva új választások kiírására. Néhány nap alatt számos megyében,
főként a régi kisgazdapárti vidékeken, főként a Tiszántúlon és Dél-Dunántúlon ú]ászervezték
a helyi szervezeteket. Az újra színre lépő FKgP társadalmi bázisát zömmel az egyé-
nileg gazdálkodó kis- és középparasztság, valamint a sok sérelmet szenvedett gazdagparasztság
alkotta.
1956 november 4-e, a második szovjet katonai beavatkozás után a Független Kisgazdapárt
abbahagyta legális tevékenységét. A pártvezetőség és a tagság nagy része -elítélte a
nemzeti felkelés leverését. Az FKGP Ideiglenes Intézőbizottsága rendszertelenül ugyan, de
1957 március végéig még működött. 1956 november közepén az intézőbizottság a párt élére
egy háromtagú Elnöki Tanácsot választott a kormánnyal és a demokratikus pártokkal folytatandó
tárgyalásokra, amelynek elnöke Kovács Béla lett. A párt egykori főtitkára november
folyamán két alkalommal is megbeszélést folytatott Kádár Jánossal a katasztrofális helyzet
politikai megoldásáról, de feltételeit, a többpártrendszer fenntartását, a szabad választások
megrendezését és a szovjet csapatok kivonását a nagy nemzetközi nyomás alatt álló Kádárkormány
nem vállalhatta. Kovács Béla 1957 január elején lemondott pártelnöki tisztérről
1957 áprilisában megkezdődött az októberi eseményekben szerepet játszó kisgazdapárti
politikusok letartóztatása.
A kisgazdapártot 1956 után sem tiltották be jogilag, de a Kádár-korszakban nem 
működhetett. Újjászervezésére a rendszerváltás időszakában 1988-ban került sor.

Folytatás:

http://real-d.mtak.hu/823/1/Vida_2001_1.pdf

 

Comments are closed.