Mezőgazdaság

3. Mi lesz a párt feladata a mezőgazdaságban?

Meg kell teremteni a mezőgazdasági ágazat politikai semlegességét. 1947-től folyamatosan a mai napig, a
mezőgazdaságban részt vevők egymás ellen hangoltak. A baloldali kormány idején a nagyüzemek támogatottak,
jobboldali kormány esetén pedig a kisgazdaságok (kivéve a mai állapotot, amikor giga gazdaságok jöttek létre). A
mezőgazdaságban szereplő nagyüzemek és kisgazdaságok egymásra vannak utalva, nem lehetnek ellenérdekeltek.
Kiegészítik egymást és ez a sokszínűség teheti igazán erőssé és hatékonnyá a termelést.

4. Mi a legfontosabb feladat a mezőgazdaságban?

Biztosítani annak lehetőségét, hogy kiváló minőségű és megfelelő mennyiségű élelmiszer-alapanyag álljon
rendelkezésre.
Intervenciós árak kialakításával biztosítani fogjuk, hogy hosszútávon lehessen tervezni a szektor minden ágazatában.

5. A mezőgazdasági termelés finanszírozását hogyan kívánja a párt megoldani?
Agrárbankot hozunk létre. Az egy termelési évhez kötött zöldhiteleket kamatmentesen adjuk a
növénytermesztésben résztvevőknek. Az új és újrainduló mezőgazdasági vállalkozásoknak Start hitelt biztosítunk,
amely önerő nélküli vissza nem térítendő, illetve kamatmentes hitel lesz.

6. Mi a legnagyobb kihívás ma a növénytermesztésben?
A növénytermesztés fejlesztése, a termésmennyiség és minőség biztosítása nem csak a gazdák érdeke. Gyermekeink
és unokáink kenyérgabonája van veszélyben, ha nem tudunk kellő választ adni az egyre súlyosabb aszály okozta
kihívásra. Pártunk feltett szándéka, hogy a hazánkon átfolyó nagy folyókat a mezőgazdaság számára elérhetővé
tegye. Csatornarendszerek kiépítésével öntözhetővé tesszük termőterületeink nagy részét. A csatornavizet
ingyenesen biztosítjuk a gazdák számára.
Magyar kuriózumnak számít az osztatlan közös tulajdon fogalma. Törvénymódosítással megszüntetjük, az állam által
átvállalt költségen kiméretjük az érintett területeket és valódi birtokba adjuk a tulajdonosoknak.

7. Mi a válasza a pártnak a GMO okozta kihívásra?
Tiltás. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a genetikailag módosított növények termesztése gazdaságosabb, mint
a hagyományos növényeké, mivel ellenállóbbak és nagyobb termésátlagokat lehet velük elérni. A GMO-s növények
megjelenése nagy veszélyforrás lehet a hagyományos mezőgazdasági termelésre. Az ingyenes öntözés biztosítása
kellő válasz lehet erre a kihívásra is.

8. Mi a legfontosabb feladat az állattenyésztésben?
Hangzatos szavak helyett a minőség preferálása. Kiegyensúlyozott, előre tervezhető jövedelmezőség biztosítása.
Kiváló minőségű élelmiszert, csak kiváló minőségű alapanyagból lehet előállítani. Kiváló minőségű hús, tej, tojás
támogatása a támogatási rendszerbe illesztve, annak mértékének növelésével. Az elmúlt időszakban az állattartó
telepek száma drasztikusan csökkent. Feladatunk, hogy ezt a negatív folyamatot megfordítsuk. Elősegítjük a meglévő
állattartó telepek korszerűsítését, ezzel hatékonyságuk növelését. Zöldmezős állattartó telep beruházások
támogatásával olyan szintre emeljük hazánkban az állattartást, hogy garantáltan biztosítani tudja a hazai ellátást és
kellő mennyiségű terméket adjon az export számára is.

9. Hazánk az Osztrák-Magyar Monarchia éléstára volt, ma a mezőgazdasági feldolgozó ipar kezdetleges, export
minimális.
Sem mennyiségben, sem minőségben nem termelünk megfelelő mennyiségű élelmiszert. Az élelmiszeripar 90-es
évekbeli külföldi kézre adása fölmérhetetlen károkat okozott a magyar mezőgazdaságnak. Kiszolgáltatott,
nyersanyagtermelővé degradálta a gazdákat. Gazdasági alaptézis, hogy a jövedelem nagyobb hányada a
feldolgozásból és a kereskedelemből származik. Ezt a jövedelmet vették el, veszik el a magyar vidéktől, mely ennek
következményeit a mai napig szenvedi. A párt azzal, hogy támogatja a növénytermesztésben az ingyenes
öntözővízhez jutást, ezáltal a stabil mennyiségű és minőségű élelmiszer alapanyagot, támogatja az
állattenyésztésben a kiváló minőségű alapanyag-előállítást, ezzel megteremtjük a lehetőséget a kiváló minőségű
magyar termékek előállításához. Ma a magyar élelmiszer késztermék előállítás, a mezőgazdasági feldolgozó ipar
óriási hátrányban van a külföldi versenytársaival szemben. Olyan élelmiszer feldolgozó ipar kialakítását támogatjuk,
amely képes ismét világhírű magyar terméket előállítani. Pártunk létrehozza a „Magyar minőség” „Hungarian
Quality” védjegyet, amely jelzést csak kiváló minőségű alapanyagból készült, kiváló minőségű magyar termék kaphat
meg. A folyamatos kiváló minőséget az állam garantálja.

10. Mezőgazdasági gépgyártás fejlesztése, megteremtése alapfeladata a következő kormánynak.
Magyar mezőgazdasági gépgyártás mára szinte teljesen elsorvadt. A mezőgazdaságban használt gépek, eszközök
szinte kivétel nélkül külföldről származnak, miközben magyar gépgyártás világhírű volt korábban. A közeljövőben
bekövetkező üzemanyag és motor fejlesztés területén végbemenő ipari forradalom következtében, a mezőgazdasági
gépekhez való villanymotor gyártása olyan lehetőséget ad a magyar gépgyártás fejlesztésének, amellyel rövid idő
alatt ismét világszínvonalú teheti az iparágat.A közeljövőben bekövetkező üzemanyag és motor területén
végbemenő ipari forradalom, a villanymotor elterjedése olyan lehetőséget ad a magyar mezőgazdasági gépgyártás

fejlesztésének, amellyel rövid idő alatt ismét világszínvonalú lehet az iparág. Kisgazdapárt támogatja a
mezőgazdaságban használható villanymotor kifejlesztését, a villanyhajtásra épülő újgenerációs mezőgazdasági gépek
gyártását, a jelenlegi motorok villanymotorra cserélését.

11. Mit tesz a párt a mezőgazdaságban dolgozók életszínvonala emelésének érdekében?
(27.) Országos kormányzati programmá kell tenni a mezőgazdasági kisüzemeknek, a kis- és törpebirtokosoknak,
kiskertészeknek – mint a nemzet ősi és örökkévaló megingathatatlan létalapjának – legelső termelési ággá való
fejlesztését. Arra kell törekednie az országvezetésnek, hogy a magyar földmívelés minél előbb elérje a fejlettebb
mezőgazdasági államok parasztságának termelési, kulturális és életmódbeli színvonalát. Az ország újjáépítésére
fordítandó áldozatok mellett elsősorban a lehetőség legmagasabb mértékéig kell áldozni a magyar élet igazi
alapjának, a földmívelésnek a felemelésére.
A kormány által agyontámogatott ipari üzemek elszívták a munkavállalókat a mezőgazdaságból. Súlyos
munkaerőhiány gonddal küzd az ágazat. A párt feladata, hogy olyan támogatási rendszert alakítson ki a
mezőgazdaságban résztvevőknek, hogy a mezőgazdasági munkaadó és munkavállaló terheinek csökkentésével
biztosított legyen a megfelelő számú és minőségű munkavállaló.

12. Mi a párt javaslata arra, hogy a magyar gazdák hasonló színvonalon tudjanak termelni, mint az EU-hoz
korábban csatlakozó országok gazdái?
Sajnálatos módon napi szinten tapasztaljuk, hogy ugyan az európai szabályzók mindenkire egyformán vonatkoznak,
azonban ugyanazon szabályok másként, általában előnyösebben érintik azon államok polgárait, akik régebb óta
tagjai az Uniónak. Ez nem fenntartható, mert a tényleges eredményesség szempontjából részrehajló, és csak az
országok közötti feszültségekhez vezet, de különösen hátrányos a magyar gazdaságnak. Ilyen szabályok mellett a
később csatlakozó országok soha nem fognak felzárkózni a többiekhez. Egy francia borászra, egy holland
állattenyésztőre, egy német, vagy osztrák gazdára ugyanazok a szabályozók másképp érvényesek, mint egy
magyarra. Ez a rövid távú haszonelvűség vezetett arra, hogy ma az Unió zavarokkal működik. Nyomatékkal kell
mindenkor tudatosítani, és minden eszközt be kell vetni annak érdekében, hogy a szabályozók és a támogatások
közötti különbségek megszűnjenek és a magyar gazdák a hátrányukkal arányos kedvezőbb elbánásban részesüljenek
a jelenlegi rendszerrel szemben

13. Miért tartja fontosnak a párt a vidék fejlesztését?
A vidék népességmegtartó képességének feltétele az életképes agrárgazdaság, amely elkerülhetővé teszi a falvak
elnéptelenedését, elöregedését. Skanzenek helyett munkahelyeket kell biztosítani a falun élőknek. Biztosítani kell a
falvak kiváló infrastruktúráját, annak érdekében, hogy ismét megjelenjen a gazdasági szervező erő. A korábbi
nagyüzemek a hátrányos helyzetű térségekben bomlottak fel a legkorábban, és a helyükön létrejött kisvállalkozások
inkább önellátók, mint árutermelők. A vidékfejlesztési program fontos célja, hogy az érintett térségek képesek
legyenek a társadalomban betöltött gazdasági és szociális funkciók tartós ellátására.

14. Miért fontos a hátrányos helyzetű térségekben a háztáji gazdaságok bevezetése?
Hátrányos helyzetű térségekben élők számára sokszor a létminimumon való élethez szükséges alapfeltételek
sincsenek biztosítva. A nem megfelelő, rossz kommunikáció, a meg nem értés több évtizede tartó gyakorlata,
teljesen ellehetetlenítette ezeket a vidékeket. Olyan háztáji gazdaságok kialakulását támogatja a párt, amely kellő
alapanyagot biztosít ezekre a gazdaságokra épülő felvásárlási láncra, amely ebben a formában ellátja a szűkebb és

tágabb környéket. Mindezek mellett a háztáji gazdaságban dolgozók számára folyamatos és biztos megélhetést
biztosít.

Comments are closed.