Kisgazda Preambulum

Kisgazda manifesztum
Preambulum
Az elmúlt két évszázadban a magyarság többször tett erőfeszítést, hogy rátérjen az önrendelkezésen alapuló kiegyensúlyozott fejlődés útjára. A törekvések csak rövidebb időszakokban jártak sikerrel. Ígéretes perspektívát volt hivatva nyitni 1848-49 forradalma és szabadságharca. Sikeresen használta ki a világhatalmi Habsburg birodalom gyengeségét a Kiegyezés, és nyitott korábban nem látott fejlődési utat az országnak 1867-től az első világháborúig.
Reménytelen helyzeteket kezelt sikerrel a magyarság 1920-tól a trianoni országcsonkító tragédia után és a Kisgazdapárt 1945-ös választási győzelme után az 1947-es kékcédulásnak nevezett választási csalás után bevezetett kommunista diktatúráig.
Eltérően a Kelet európai korábbi diktatúráktól, ahol a kommunista rendszer összeomlott és romjain a volt nomenklatúra mellőzésével jött létre a demokrácia, nálunk a politikai ellenzék, tárgyalásokon állapodott meg a hatalom birtokosaival az átmenetről. Ezzel lehetőséget biztosított számukra a politikai és a jól megalapozott anyagi túlélésre.
A hatalom forgatókönyve alapján a jog és az intézményrendszerben végrehajtott reformokról mára végleg bebizonyosodott, hogy alkalmatlanok az ország kiegyensúlyozott fejlődési pályán való megtartására.

Szükségessé vált a teljes revízió!

Ennek elvégzése a Kisgazdapártra vár, aki hivatkozhat az 1945 utáni ország újjáépítésben játszott elévülhetetlen érdemeire. Mostanra a párt végleg megszabadult a torgyáni diktatórikus szemlélettől, és visszatért történelmi gyökereihez.A polgári jogegyenlőségen nyugvó kisgazda elveket kétszer is honorálták a választók. A trianoni tragédia után, valamint a második világháború után. A Trianon utáni demokrácia folytatásától Magyarországot a múltba visszahúzó úri világ fosztotta meg, azzal, hogy eltörölte a titkos választást, míg a második világháború után a megszálló szovjet csapatok erőszakkal ültették hazánkra elvbarátaikat.
A torgyáni diktatórikus szemlélettől megszabadulva a pártra ismét az a feladat vár, hogy a válságból a jövőbe vezető utat keresse a magyar társadalom számára. E célt szolgálja a „ Gondoskodó állam, egészséges Magyarország” c. kisgazda manifesztum. Mindenekelőtt vissza kell adni a magyarság történeti tudatát, amit az elmúlt két évszázad nagyban megtépázott. Kezdve a Habsburgok által az iskolarendszeren keresztül közvetített finn-ugor rokonsági elméletekkel, folytatva a kommunizmus nemzettudatot pusztító gyakorlatával. Minderre a koronát a rendszerváltás utáni neoliberális oktatási rendszer tette rá. A nemzettudat romboló hatásokat csak időlegesen és csak részben sikerült megállítani, ezekből az erőfeszítésekből sem kerekedtek ki azonban modernizációs törekvések. Az a hamis tudat alakult ki, hogy modernizáció egyenlő a nemzettudat szükségszerű pusztulásával. Ma a nemzettudat szinte kiveszett, modernizáció pedig sehol sincs. A kisgazda mozgalom feladata, hogy történelmi tettet hajtson végre, újra talpra állítsa a magyar történelmi és nemzettudat és a modernizáció kapcsolatát és meghirdesse, hogy csak történelmi küldetése tudatára ébredt nép képes modernizációt végrehajtani.
Mindehhez a tudatformáláshoz elengedhetetlenül szükséges a Kárpát medencei őstörténet valós tényeinek megismertetése. Ehhez számos külföldi forrás érhető el. A magyar őstörténet kutatókat a hivatalos Akadémia diszkriminálja. Az őstörténetünk tényfeltárásával egyenértékű, hogy világos kép alakuljon ki arról, hogy mi vezetett a trianoni tragédiához, tisztázódjon a felelősségek kérdése.

Az alkotmány

A rendszerváltás kétarcúságát mi sem mutatja meggyőzőbben, mint a köztársaság Alkotmánya. A nomenklatúra forgatókönyve csak arra adott lehetőséget, hogy az 1949-ben ránk erőltetett, a bolsevik alkotmány magyar fordításán a demokratikus átalakulás látszatának eleget tevő változtatásokat végrehajtsák, ugyancsak szűk körű megállapodások alapján. Sem az ősi magyar alkotmányhoz való visszatérés, sem egy új alkotmány létrehozására hivatott alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása nem képezte alternatíváját a Kerekasztal tárgyalásoknak. A fő probléma az érvényes alkotmánnyal nem az, hogy az még mindig az 1949-es évszámot viseli, hiszen ez csak árulkodó jel, hanem az, ami nem kerülhetett az alkotmányba. A Kerekasztal mellett kialakított, a nomenklatúra által vezérelt normaszövegtől való mindennemű eltéréshez, megosztott társadalmunkban a szükséges minősített többség nem állítható elő. Az Alkotmány fogyatékosságai miatt került sor arra, hogy a jogrend legfontosabb őre az Alkotmánybíróság időnként a láthatatlan alkotmány szellemében hozta meg döntéseit, ami szintén idegen a demokráciától. Alkotmányunk mára jórészt csak azok tetszését sem bírja maradéktalanul, akik a Kerekasztalnál megalkották. Új alkotmány nélkül kilábalásunk a válságból ismét kudarcra van ítélve. Az új alkotmányt a Szentkorona tanra épülő ezeréves magyar alkotmány elveit figyelembe véve kell megalkotni, hiszen annak törvényerejű megszüntetése soha nem következett be.

A gazdaságpolitika

A rendszerváltozás után szociális piacgazdaságnak nevezett gazdasági formáció nem szociális, de nem is igazi piacgazdaság. Nem szociális, mert mintegy ötven százalékkal megnövelt társadalmi termék (GDP) mellett is egyre több területről szorul ki a szociális gondoskodás. Nem is igazi piacgazdaság, mert a verseny szabadsága azt jelentette, hogy a privatizációban jórészt külföldi tulajdonosok által megszerzett gazdasági kulcspozíciók (energiaszolgáltatás, pénzügyi szektor, kis és nagykereskedelmi szektor) révén ma a gazdaság alapvető erőforrásai döntő hányadán (90% felett) ők gyakorolnak ellenőrzést. Ez a valós piaci verseny súlyos korlátozása. A gazdaság növekedésének üteme rendkívül lassú (jövőre negatív előjelű lesz), a növekedésből fakadó jövedelememelkedés nem a hazai jövedelemtulajdonosok boldogulását szolgálja, hanem az erőforrásokat ellenőrző külföldi tulajdonosok haszna.
Hazánkban számottevő, nemzetközi méretekben is versenyképes hazai vállalkozói tőke nem jött létre. Egyetlen olyan szektor sincs, amiben a hazai vállalkozók dominálnának. A fentiek alapján a gazdaságpolitika csak egyetlen célkitűzéssel élhet. Alapvetően kell megváltoztatni az irányt, a célfüggvénybe olyan dinamikus gazdaságpolitikát kell helyezni, amelyben a növekedés jövedelemtöbbletei egyre nagyobb arányba kerülnek a hazai jövedelemtulajdonosokhoz (munkavállalók, vállalkozók, állam). Meg kell szüntetni a külföldi vállalkozók elvtelen pozitív diszkriminációját (adókedvezmények, elnéző hatósági ügykezelés). A kormányzati és uniós erőforrásokhoz való hozzájutásnak a regionális és kistérségi esélyek kiegyenlítődését kell szolgálnia. Meg kell valósítani a külföldi vállalkozásoknak juttatott kedvezmények területén a teljes transzparenciát. Meg kell szüntetni a hazai termelésen keletkező jövedelmek elcsorgásának két csatornáját, a hibás pénz és az egyre kedvezőtlenebb feltételekkel folyó külkereskedelem politikát.

Pénzpolitika másként

A már rendszerváltás előtt az állam fokozódó külföldi eladósodásának következményeként keletkező növekedő terhek fedezésére kialakított inflációs pénzpolitika jellemzi az elmúlt harminc évet. A fokozódó eladósodás ellentétele azonban nem a sikeres fejlesztési politika volt, ahol a fejlesztések hasznából a hiteleket vissza is lehetett volna fizetni, hanem az elhibázott gazdaságpolitika és nagyrészt maga az inflációs pénzpolitika.Kimutatható, hogy a felvett hitelek csak töredék százalékban szolgálták többlet külföldi teljesítmények igénybevételét, azokat inkább a pénzügy politikai hibákból adódó veszteségekre (devizaárfolyam veszteségek, és magas kamatok) kellett fordítani. Az évtizedek óta folytatott téves pénzpolitika kényszerítette ki, hogy a gazdaságpolitikában más valós cél nem maradt, mint a veszteségek fedezése, amihez a permanensen fenntartott infláció (a szegények pótadója) szolgált eszközül.
A pénzügypolitikában paradigmaváltásra van szükség. Az egyetlen út a kíméletlen inflációellenes politika kell, hogy legyen. Ez vezeti el az országot oda, hogy a növekvő társadalmi termékből keletkező jövedelmek egyre nagyobb hányada kerül hazai tulajdonosok kezébe (munkavállalók, vállalkozások). Az évtizedek óta folytatott hibás pénzpolitika vezetett oda, hogy hazánk képtelen csatlakozni az Euro övezethez. Azon túl, hogy uniós tagságunkkal szemben elvárás, egyedüli lehetőség, hogy hazánkban harminc év infláció után stabil pénz legyen és ezáltal alacsony kamatokkal juthassanak a vállalkozók és a fogyasztók hitelekhez.

Export vezérelt gazdaságpolitika másként

A három évtizede neoliberális dogma alapján folyó export vezérelt gazdaságpolitika. A pénzpolitika mellett ez a másik jövedelemelcsorgató tényező. A rendszerváltás utáni valamennyi kormány az erős exportorientációt a gazdaság meghatározó húzóerejének tekintette. Ami a társadalmi terméket (GDP) illetve annak növekedése valóban nagyban függött az ország exportteljesítményétől. Szomorú a kép azonban, ha ennek a politikának a hatékonyságát is megvizsgáljuk. Azt tapasztaljuk, hogy a rendszerváltozás után egyre kedvezőtlenebb hatékonysággal kereskedünk a külfölddel. Egyre több exportot kell teljesíteni az importért, mert exportáraink emelkedése rendre elmarad az importárak emelkedésétől.
Külkereskedelmi cserearányink romlanak. A rendszerváltás óta mintegy tizenöt százalék volt a romlás. Miközben a hazánkban tevékenykedő nagyvállalkozások a nálunk megtermelt termékeket kiváló árfeltételekkel értékesítik a nemzetközi piacokon, a jövedelemnek csökkenő hányada marad csak hazánkban. Egyértelmű tehát hogy nem az exportnövekedés a cél minden áron, hanem az olyan külgazdasági növekmény, mikor a többletforgalomból többletjövedelemhez jut az ország (munkavállalók, hazai vállalkozók) nem pedig olyan, amikor a többletforgalom többletjövedelemtől fosztja meg az országot. Kihasználatlanok a beszerzési lehetőségek diverzifikálása, illetve az importkiváltás esélyei elsősorban a fokozódó terhet jelentő energiaszektorban. Tehetetlen az adóhivatal a nagy cégek határt átlépő forgalmának árellenőrzése területén. Sok adóztatható jövedelemtől esik el a költségvetés azáltal, hogy az exportot a valós piaci ár alatt, az importot pedig a magyar határátlépéskor a felett árazzák

Az állami költségvetés

A gazdaságpolitika két krízisterületén (pénzpolitika, külkereskedelem) ellenőrizetlenül felhalmozódó veszteségekről ad hű képet az állam költségvetése. Szinte nem volt olyan év, amikor a tervezet és a teljesítés tolerálható közelségbe került volna egymással. Tekintettel arra, hogy a Parlament jogalkotó munkájának a költségvetés a visszatérő és legfontosabb tétele, valamint, hogy minden új törvénynek vannak költségvetési kiadásai, a teljesítésnek a tervezettől való ellenőrizetlen eltérései magát, a parlamenti demokráciát teszik illuzórikussá. Az egymást követő kormányzatok nem tesznek egyebet, mint az őket támogató parlamenti többséget sorozatban arra használják, hogy mindig szavazza meg a tervezettől való markáns eltéréseket. Hozzanak olyan új törvényeket, amelyek segítségével megtakarításokat lehet elérni az aktuális veszteségek, vagy azok egy részének fedezésére. A költségvetés ellenőrzésére rendelt Állami Számvevőszéknek nincs hatásköre a jogszerű költségvetési gyakorlat kikényszerítésére, csupán véleményt alkothat.
Fontos potenciális veszteségtermelő intézmények (mint a Jegybank) esetében, még a véleményalkotásból is ki vannak zárva.
A költségvetés készítés és felhasználás teljes módszertana revízióra szorul. Törvényi szigorral kell megszüntetni az irreális tervezést (kiadások alul, bevételek túltervezése). Az ilyenkor benyújtott Számvevőszéki vétót csak a Parlament minősített többsége írhassa felül. Ki kell terjeszteni a Számvevőszék ellenőrzési folyamatát minden olyan állami tulajdonban lévő szervezetre, ami elszámolási viszonyban van a költségvetéssel. Túlköltekezést az Állami Számvevőszéki vétó után csak minősített többséggel lehessen elfogadni zárszámadáskor. A szükséges módosítások miatt meg kell a költségvetés alkotmányos védelmét is teremteni.

Vidék és mezőgazdaság

A vidék és a városok (elsősorban a vidék és a főváros) közötti szakadék a rendszerváltozás után tovább nőtt. A vidék leszakadásának fő oka az volt, hogy a mezőgazdaság, már a rendszerváltást megelőző években és azt követően is a legelhanyagoltabb ágazattá vált. A privatizáció következményeként megszűnt az alapanyag termelő mezőgazdaság, annak ágazatai (növénytermelés, állattenyésztés), valamint az élelmiszer feldolgozás közötti szerves kapcsolat. Az alapanyag termelők bizonytalan helyzetbe kerültek, folyamatosan nyomott értékesítési és monopolizált beszerzési árakkal kellett szembenézniük, ami a jövedelmek folyamatos kiszivattyúzását jelentette. Az élelmiszeripari privatizátorok többnyire a piacot vették meg. A hazai termelő kapacitásokat becsukták, helyette fokozódott az élelmiszer import. Az ágazatnak nem csak az exportja esett vissza, de a hazai ellátásban is visszaszorult. A nyomasztó helyzetet a földtulajdonlás máig rendezetlen helyzete fokozta, sok az osztatlan közös földterület. Újonnan az Unióhoz csatlakozó országok közül hazánk tárgyalta ki a legkedvezőtlenebb feltételeket, mind a termelési kvóták, mind a támogatási hányadok tekintetében. A rendszerváltás utáni külföldi tőkebeáramlás a mezőgazdaság és a ráépülő ágazatok hanyatlása által sújtott vidéki területeket jó rész elkerülte és döntő hányadban a fejlett infrastruktúrával, könnyen nagy tömegben elérhető munkaerővel rendelkező városi területekre koncentrált. Mindenek előtt a fővárosra és az ország Észak-Nyugati negyedére. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv, ami hivatott lett volna a feszültségeket enyhíteni nem járt sikerrel. Inkább fokozta azokat, hiszen forrásai döntő hányadát (több mint 30%-át) a központi régióban azon belül is a főváros érdekében használták fel. Hasonló elveken épült fel a II. Nemzeti Fejlesztési Terv is. A vidék nagymértékű leszakadása a kialakuló szociális válság egyik fő forrása, amin sürgősen változtatni kell. Ez a magántőkétől nem várható el, kiváltképpen nem a külföldi tőkétől. Erre kormányzati források szükségesek, beleértve az Uniós forrásokat is. Mindenképpen szükség van az uniós forráskihelyezés alapos revíziójára, az allokált források re allokációjára, az uniós szabályok keretében. Kerüljenek az uniós fejlesztési források olyan arányba a vidékre, ami megfelel a lemaradottságnak. A re allokációt úgy kell elvégezni, hogy a hatékonyság fő mérőszáma a lemaradottság csökkentése legyen. Mindez nem történhet abban a központosított formában, ahogy ma a forráselosztás történik. A Kormány ne a források elosztásában jeleskedjen, hanem a decentralizált elosztási mechanizmusok ellenőrzésében. Jelentősen növelni kell a hazai vállalkozások pályázati alapú tőkéhez juttatását. A néhány nagy és költséges munkahely teremtési akció helyett több kisebb és versenyalapú munkahelyteremtő lehetőség kell. Kormányzati források felhasználásával meg kell oldani az osztatlan közös földterületek kiparcellázását. Ennek hiánya akadályozza az uniós támogatások szabályos igénybevételét. A támogatási jogosultság maradjon a termőföld tulajdonosánál, az a bérlőre csak a bérleti viszony alatt szálljon át. Felül kell vizsgálni az indokolatlan és ésszerűtlen piacszabályozást is, ami egyaránt károsít mezőgazdasági termelőket és a fogyasztókat, és csak a jó rész idegen tulajdonú forgalmazóknak hoz hasznot. Pályázatokkal kell támogatni magyar kiváló minőségű agrártermékek bejutását az unió országainak piacára, törekedni kell a közvetítői láncolatok kiiktatására.

A termőföld és a földfelszín alatti javak védelme

A nemzeti vagyon legnagyobb értéke, még a rablóprivatizáció által nem megközelített eleme. Meg kell tartani nemzeti tulajdonban olyan elvek szerint, ahogy ezt az EU országai is teszik. Mindenképpen élni kell a termőföldvásárlás moratórium meghosszabbításának lehetőségével, mert az árak az alacsony jövedelmezőség miatt távol vannak az uniós áraktól. Különös hangsúlyt kell helyezni az agrárpiac szereplőinek esélyegyenlőségére, ami nem képzelhető el addig, amíg (a termőföld mesterségesen kialakított alacsony ára miatt) a kisebb gazdálkodók eleve hitel képtelenek.
A földpiaci működést is megzavaró jelenlegi banki hitelezési gyakorlat állami szintű EU-s szabályozásoknak megfelelő ellensúlyozása lenne a kívánatos cél. Az európai földpiaci árszinten értékelve a hazai termőföldet – a kötelező állami termőföld elővásárlási jog célszerű alkalmazásával – pénzügyi garancialapot lehet létrehozni a hazai földpiac kiegyensúlyozott működésének helyreállítása érdekében.
Magyarország, a most kialakult gazdasági válságból csak az új értéket teremtő mezőgazdaság fejlesztésével tud kijutni. Tájegységenként specializálódó, élőmunka igényes termelést kell fejleszteni, ami megfelelő minőségű és mennyiségű alapanyaggal látja el a magyar élelmiszeripart.
Fel kell tárni a zsebszerződéseket. Minden olyan földterület, amit bérlőként külföldi többségű cégek művelnek, tárgya lehet zsebszerződésnek. A földterület bérleti viszonyinak a bérleti ősszegek piacszerűségének vizsgálata alapján kiszűrhetők a zsebszerződések, amelyek mind a magyar joggal ellentétesek semmisnek kezelendők. Fel kell készülni arra is, ha a földvásárlási moratórium lejár. Külföldi csak akkor vehessen földet, ha azt élethivatás szerűen maga műveli. Előzetesen ilyen gyakorlatot fel tud mutatni, rendelkezik legalább középfokú Magyarországon elismert agrárvégzettséggel és megfelelő szinten ismeri a magyar nyelvet. Megkövetelendő továbbá a földtulajdontól 10 kilométernél nem távolabbi bejegyzett saját tulajdonú lakhely és telephely.
Felülvizsgálandó a felszín alatti javak koncesszióba adásának korábbi körülményei, abból a szempontból, hogy a díjak megfeleltek e a piaci értékeknek. Felülvizsgálandó a bányajáradékok mértéke, az esetleges kedvezmények adásának törvényi háttere, mert az elmúlt húsz évben csalárd módon potom árakon kerültek idegen koncesszióba milliárdos természeti értékek (bányák, gázlelőhelyek, stb.)

Hazai vállalkozásfejlesztés

A rendszerváltás utáni két évtized nem tette lehetővé, hogy a hazai vállalkozások megerősödjenek. Feltőkésedésük a privatizációban csak másodlagos volt. Nem juthattak olcsó privatizációs hitelekhez, a magas hitelkamatok a saját tőkeakkumulációt is lehetetlenné tették. Ma nincs tőkeerős hazai vállalkozás, ami legalább regionális szinten versenyképes lenne. A termelés közel felét, az export több mint nyolcvan százalékát külföldi cégek uralják. A pénzügyi szektor és a kereskedelem is a külföldi tőke által dominált. Mindeközben a hazai tulajdonú vállalkozások alkalmazzák a bejelentett foglalkoztatottak több mint felét és számtalan be nem jelentett embert. Ugyanakkor a külföldi cégek csak néhány százezret. A hazai vállalkozások kiszolgáltatott helyzetét azonban jobban jellemzi az a tény, hogy időközben elveszett másfél millió munkahely, amiből legalább egymilliót meg lehetett volna tartani, ha a hazai vállalkozásokat a szabályozás nem másodrangúként kezeli. Jelentősebb olyan külföldi tőkét nem várhatunk, ami a krónikusan alacsony aktivitási szintet (56%) feljavítja.Csak a hazai vállalkozásoktól várhatunk újabb munkahelyeket. Ehhez könnyíteni kell a hazai vállalkozók helyzetén. Mindenekelőtt tőkeallokációkkal pályázatok keretében. A jelenleg 20-30%-os támogatási intenzitást 50-60%-ra kell felemelni. Igazi lendületet a hazai vállalkozásoknak az inflációellenes gazdaságpolitika adhat, hiszen az a kamatok radikális csökkenését okozza. Ezáltal a vállalkozások terhektől szabadulnak meg. Ugyancsak terhektől szabadul meg az állam is, aminek ellentételeként adókat csökkenthet. Versenyalapra kell helyezni a munkahelyteremtő beruházásokat is. Ma ezeket egyedi nem transzparens döntések keretében a kormány kezeli.

Fogyasztóvédelem

A rendszerváltás után eltelt húsz év alatt olyan helyzet jött létre, hogy a fogyasztókat döntő helyzetben monopol, jobb esetben oligopolisztikus helyzetben lévő szolgáltatók látják el javakkal és szolgáltatásokkal. A közművek (víz, gáz, áram, csatorna, hulladékkezelés, stb.) a fogyasztó egyáltalán nem élvezheti a több szolgáltató megléte által kialakuló egészséges árversenyt. Az állami szabályozások a fogyasztói költekezés másik nagy szeletéről az élelmiszer piacokról is kiszorították a sokszereplős szállítói versenyt. Versenyben itt néhány oligopolisztikus hipermarketlánc maradt. Az emberek jövedelmük mintegy kétharmadát kiszolgáltatott helyzetben költik el. Gyakori az eset, hogy többet kell fizetniük, mint más tagoltabb kínálati piaccal rendelkező országban. Ezt a kiszolgáltatottságot naponta lehet érezni, ha akár a környező országokban szerzünk tapasztalatot. A fogyasztóvédelemhez szükséges törvények meghozása és az igazságos piaci verseny megteremtése az egyik fő célkitűzés kell, hogy legyen, hiszen az egyaránt hasznára van falusinak és városinak. Mindenekelőtt át kell tekinteni az 1995-ös tömegprivatizáció kapcsán az energiatermelő és szolgáltató cégek érdekében hozott szabályokat. Érvényt kell szerezni annak az uniós rendeletnek, hogy a monopolhelyzetből adódó extraprofitok visszajussanak a fogyasztókhoz. Át kell tekinteni a fogyasztóknak rendkívüli módon kedvezőtlen számlázási gyakorlatot. Viták esetén a bizonyítás terhét a fogyasztó helyett a szolgáltatóra kell áthelyezni. Felülvizsgálatra szorul a szolgáltatók árképzési gyakorlata is, hiszen áraik gyakran tartalmaznak az átlaghozamot messze meghaladó profitokat. Az élelmiszer piacon az importtermékek esetében érvényesíteni kell a higiénia élelmiszerminőségi követelményeket. Lehetővé kell tenni, hogy az élelmiszertermelők és a fogyasztók közötti kereskedelmi-finanszírozási lánc lerövidüljön.

Adórendszer

Az adórendszer kizárólagos célja a rendszerváltás óta az, hogy a kormány pazarló, átláthatatlan költekezését fedezze. Újabb és újabb módokat találjon ki az adóbevételek maximalizálására. A kormányok ahelyett, hogy megszüntetnék az állampénzügyekben keletkezett krónikus veszteségforrásokat (hibás pénzpolitika, és külkereskedelmi gyakorlat, korrupt közbeszerzés, stb.) inkább ezek fedezetére újabb elvonásokat találnak ki. Nem az adók szintje magas, hanem az adók után megmaradó hazai elkölthető jövedelem alacsony, mint a hazai vállalkozói szférában, mint a munkavállalóknál. A beszedett adókhoz viszonyítva a társadalmi juttatások színvonala (oktatás, egészségügy, rend és honvédelem, közigazgatás) szánalmasan alacsony, mert az állam a veszteségei fedezetére szolgáló hitelek visszafizetésére fordítja az adóbevételek negyedét, minden negyedik adóforintot. Az adórendszernek azonban más funkciókat kell ellátnia. Az adóknak közterheknek kell lenni, tehát mindenkinek fizetnie kell, akinek jövedelme van. Nem lehet eltűrni, hogy nagy cégek gátlástalanul menekítenek adó elöl milliárdokat. Ezt jelzi a külkereskedelmi cserearányok folyamatos romlása. A jövedelemtulajdonosoknak, főként a munkavállalóknak lehetővé kell tenni, hogy családját elsődlegesen primer jövedelemből és ne állami juttatásokból lássa el. Ez vezet az öngondoskodó modellhez és nem a segélyek. Ezért a családi jövedelmet kell adóztatni az egy főre jutó jövedelem alapján. Legyen a legfontosabb adótétel továbbra is a forgalom adóztatása, de oly módon, hogy az alacsonyabb jövedelmű néprétegek fogyasztását szolgáló cikkek adója alacsonyabb más cikkek adótétele pedig magas legyen. Luxuscikkek és jövedéki termékek adóját azonban olyan keretek között kell tartani, hogy az vonzzon külföldi vásárlókat is inkább, mint hogy a hazaiakat külföldre taszítsa bevásárolni. Legyen igazságos adómegoszlás az állam és az önkormányzatok között. A kötelező állami feladatokat az állami adókból kell fedezni. A helyi adókból jutnia kell az önkormányzat önként vállalt feladataira elsősorban a fejlesztésekre illetve azok társfinanszírozására. Ma szükséges az állami normatívák kiegészítése.

Önkormányzati rendszer

A rendszerváltáskor úgy tűnt, hogy a demokrácia kibontakozásának a parlamenti demokrácia mellett az önigazgatáson alapuló önkormányzatok lesznek. Ennek szükséges előfeltétele lenne, hogy az állami kötelező feladatokon felüli feladataira rendelkezzenek pénzügyi forrásokkal. Ehhez az adóbevételeknek a központi költségvetés és az önkormányzatok közötti méltányos megosztására lett volna szükség. Ezzel szemben a helyzet az, hogy az adóbevételek egyre kisebb hányada jut az önkormányzatokhoz. A kötelező állami feladatok finanszírozására sem jut a feladat ellátásához szükséges forrás. Az állami normatívákat saját forrásból kell kiegészíteni, ami elveszi a pénzügyi önállóságot. Az önkormányzatok rákényszerültek vagyonuk felélésére és hitelek felvételére, több száz közülük gyakorlatilag csődben van.
Szükség van az önkormányzati rendszer alapos reformjára. Minden településen meg kell maradni a választott tisztségviselőknek. A pénzügyi önállóságot és a közigazgatási szervezetet (körjegyzőség) több települést magába foglaló kistérségi egységekben kell megszervezni. Erre alkalmas az EU kistérségi koncepció. Teljes intézményi hálózattal a kistérségi önkormányzatnak kell rendelkezni (iskola, egészségügy, okmányiroda, rendőrőrs, posta, stb.). A kistérségen belüli közlekedés megszervezése állami feladat. Növelni kell az önkormányzatokban a civil szervezetek részvételét. A civil szervezetekre ne vonatkozzon a testületi bejutási küszöb, hanem ha a listán egy mandátumra való szavazatot megszereztek küldhessenek képviselőt a testületbe. Nagy hibája az önkormányzati rendszernek, hogy nincs középszintű irányítása és fejlesztésekhez szükséges önrésze és uniós forrásokról való döntési jogosultsága. Ezen változtatni kell. A regionális irányítás kormányirányítást jelent, így a regionális típusú fejlesztéseket is közvetlenül a kormány vezényli, míg a megyei önkormányzatok funkciói intézményfenntartásra szűkültek. A középszintű regionális irányítást ismét a megyék szintjén kell létrehozni. 2010-től a megyék ismét szerepelhetnek az uniós normáknak megfelelő régióként is.(Burgenland kisebb létszámú például, mint Vas megye). A civil társadalom szerepét is elsősorban megyei és nagyvárosi szinten lehetne megnövelni (megye jogú városok) azzal, hogy a civil szervezetekre megszüntetnék a bejutási százalékos küszöböt, azt csak a pártokra tartanák fenn. Egy mandátumra elég szavazat esetén a civil szervezet jusson a testületbe.

Nyugdíjrendszer

A nyugdíjak garantálása állami feladat, azok részére, akik legális (bejelentett) munkaviszonyban vannak. Ők a magyar állam adófizetői. Teljesen megengedhetetlen, hogy a fiatal munkavállalókat állami erőszakkal terelték magán nyugdíjpénztárakba, ahol a befizetések kötelezőek, de nincs garancia arra, hogy a pénztár majd teljesíteni tudja kötelességét. A világban nem ritka a magánpénztárak bukása. A magánpénztári szerződések legyenek önkéntesek és az állami rendszert kiegészítők. A munkaviszonyból a közeljövőben kilépők nyugdíját a jelenlegi rendszer szerint kell fizetni, az ő befizetéseiket az állam az elmúlt évtizedekben ugyanis eltékozolta. A munkaviszonyba belépők nyugdíjaira a befizetésekből kell tőkefedezetet képezni. A tőkefedezeti számlákon begyűlt eszközöket magyar állami kötvényekbe kell fektetni legalább addig, amíg az eurót be nem tudjuk vezetni. Így biztosítható, hogy az átállás miatt ne keletkezzen újabb költségvetési deficit, és a felgyülemlett tőke jól kamatozik. Az aktuális indexhálás az árszínvonal növekedése és a reálbér alakulás függvénye legyen mindaddig, amíg az infláció az uniós normáknak megfelelő szintre nem csökken. Utána a reálbérindex legyen a mérvadó. A nyugdíj melletti mindenfajta foglakoztatást támogatni kell, hiszen az alacsony összegű nyugdíjak kiegészítése csak így lehetséges. A kiegészítő bérköltségektől való mentesítés célravezetőbb, mint a feketemunka szaporítása.

Egészségbiztosítás

Az egészségbiztosítást továbbra is a munkavállaló és a munkaadó fizesse. Függetlenül azonban a befizetésektől a biztosítottság továbbra is maradjon állampolgári jog. Mindez nem jelenti azt, hogy nem kell törekedni a munkaviszonyok legalizálására és a befizetések kikényszerítésére. Csak az a potyautas, aki egészségügyi ellátásra jelentkezik, munkaképes korú, de hivatalosan nem dolgozik, munkaviszonyt kizáró oka nincs (tanuló, tartós beteg) nem is regisztrált munkanélküli, vagy önkormányzati segély jogosultja. Náluk merül fel, hogy jövedelmük mégis van, de nem fizetnek járulékot. Nem munkaképes korúaknak családtagi jogon, vagy a nyugdíj jogán járjon az egészségügyi ellátás.

A politikai rendszerváltás értékelése

Két évtized telt el az úgynevezett politikai rendszerváltás óta. E majdnem emberöltőnyi időszak azzal a summázott tapasztalatokkal szolgál, hogy noha az egyéni szabadságjogok kiteljesedésében komoly haladást sikerült elérni, számtalan jog vált alanyivá, e szabadságjogok (vállalkozás, véleménynyilvánítás, utazás szabadság) mégsem járultak hozzá ahhoz, hogy a fő cél a társadalom anyagi jólétének számottevő javulása bekövetkezzen. Néhány éve viszont azt tapasztaljuk, hogy a hatalom elindította a szabadságjogok korlátozására irányuló kísérleteit is. Törvénnyel kívánják korlátozni a szólásszabadságot, a hatalomnak megfelelően értelmezik a gyülekezési jogot, megvonták az egészséghez való alkotmányos jogot (volumenkorlát a gyógyításban). Egészében azt mondhatjuk, hogy a rendszerváltás a hajdani állampárt elgondolásai alapján az ő káderállományának átmentése jegyében zajlott, amit segített a hozzájuk a rendszerváltozás előtti években titokban, majd a Demokratikus Chartában nyíltan is csatlakozó liberálisnak mondott vonulat. Utóbbiak a huszadik század előtti polgári radikálisok szellemi utódjának tekinthetők. E két csoport együttműködése hozta létre hazánkban a Tanácsköztársaságot és oroszlánrészt visel a trianoni tragédiáért. Fenti okok miatt a rendszerváltás alapos revízióra szorul, hiszen hazánk államcsődbe jutott, ahonnét a kivezető út csak alapos revízióval történhet.

Honvédelem

A szocialista-liberális hatalom az egyik legnagyobb pusztítást a honvédelemben hajtotta végre. Miközben felszámolta az önálló védelmi képességet, hivatkozva a NATO tagság által nekünk nyújtott védelemre, kötelezettségeit még a NATO felé sem teljesíti, a honvédelmi költségvetést indokolatlan folyó költségekre és korrupciógyanús beszerzésekre költi (honvédelmi objektumok civil cégekkel való őriztetése, utántöltő felszereléssel rendelkező vadászgépek beszerzése egy 600 km szélességű országban, korábbi még használható haditechnika elkótyavetyélése). Fentiek miatt alkalmatlanok vagyunk a NATO feladatok ellátására, de még inkább arra, hogy egy nem várt helyi konfliktusban helyt álljunk. Ilyen konfliktus még NATO országok között is fellépett, elég ha a török-görög konfliktusra gondolunk. A védelmi képességek kétirányú fejlesztése szükséges. Egyrészt fel kell zárkózni a NATO követelményekhez. Ez a hivatásos hadsereg feladata. Egységeit alkalmassá kell tenni a többi tagország seregtesteihez való integrációra, ami technikai fejlesztést és jelentős humánerőforrás fejlesztést igényel (technikai, nyelvi készségek, új fegyverzetek alkalmazása). A másik feladat a helyi konfliktusokra (hazai, esetleg határ menti) felkészülés.
Ennek módja egy hazai Nemzetőrség megszervezése. A kiképzést 3-6 havi időtartammal minden egészséges 18 életévét betöltött magyar állampolgár megkapná, de a szolgálat már önkéntes lenne. Az önkéntesként szolgáló nemzetőrök egyben helyi polgárőrként is szolgálhatnának. Irányításukat a helyi önkormányzatok végeznék. Költségeiket az önkormányzatok fedeznék. A jelenleg gombamód szaporodó őrző-védő magánhadseregeket a Nemzetőrség szakmai felügyelete alá kell helyezni.

Rendvédelem

A rendszerváltás utáni időszak a bűnözés rendkívüli elszaporodását hozta magával. Kiváltképp megszaporodtak a vagyon elleni bűnesetek. Kedvezett a bűnözésnek a határok kinyitása is. A rendvédelem képtelen volt lépést tartani a bűnözés terjedésével, részben maga is korrumpálódott. Sem a nagy bűnesetek feltárása, sem a nagyszámú kisebb bűnesetek megelőzése nem járt kellő hatékonysággal. Ráadásul a rendőrség politikai befolyásoltsága is erősödik. Szervezeti és törvényi változásokra van szükség. Koncentrálni kell a nagy volumenű bűnesetekre. Tekintettel a politika és az államapparátus korrumpáltságára a kiemelt bűnesetek üldözését de politizálni kell. Az ügyészségek további függetlenedését kell elérni. Nevezze ki a főügyészt a mindenkori államfő, helyetteseivel együtt. Az ügyészi szervezet további posztjait nevezze ki maga a főügyész. A rendőrség kapitális bűneit nyomozó hatóságai legyenek szoros ügyészi felügyelet alatt. A főügyészt a parlamentben ne lehessen interpellálni, évente azonban tartson egy plenáris vitával összekapcsolt beszámolót és arról szavazzanak a képviselők. A rendőrség kiemelt bűneseteket kezelő apparátusától el kell választani a helyi rendőrséget. Ezt azonban meg kell erősíteni. Lehetséges a vidéki kapitányságok és a polgárőrség bázisán. Az így átszervezett vidéki rendőrséget a megyei jogú városok és a megyei önkormányzatok irányítása alá kell helyezni. Vezetőiket is e testületek nevezhessék ki. A decentralizált testületnek lennének státuszban lévő (állományi) és költségtérítéses (önkéntes) tagjai. Költségtérítéses tagok jelentkezését minden önkormányzattal rendelkező településről el kell fogadni az önkormányzat ajánlása alapján. A költségtérítések állami normatívák alapján történnének ( ruházat,üzemanyag, élelmezés, stb.).

Politika, erkölcs és szolidaritás

Pártfinanszírozás és a korrupció

Sűrű az az érdekszövevény, ami a hazai korrupció feltárását akadályozza és lehetetlenné teszi annak felszámolását. A korrupció természetének feltárásához visz közelebb a felismerés, hogy korrupt kapcsolatokra mindig olyan ügyleteknél kerül sor, amikor az egyik fél az állam, vagy annak szerve, vagy alkalmazásában álló személyek. A magángazdaságban illetve az állampolgárok államérdekmentes kapcsolataiban korrupcióval nem lehet találkozni. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a korrupció forrása maga az állam, illetve az állam működését szabályzó törvények, rendeletek. A törvényeket a parlament hozza, általában a kormány előterjesztései alapján, a rendeleteket az államapparátus alkotja. A törvényhozás és a rendeletalkotások magán hordozzák az aktuális hatalomgyakorlók érdekeit még akkor is, ha esetenként ez szemben megy a társadalom érdekeivel. Előfordul, hogy az aktuális törvényeket az ellenzék bírálja, de kormányra kerülve nem kezdeményezi azok megváltoztatását. Gyakori az eset, amikor a törvényhozás bennfentességgel is párosul, amikor az aktuális kormánypártiak és a közel állók, már jóval a törvény megalkotása előtt értesülnek a készülő törvényről, értesüléseikből hasznot húzhatnak, vagy kárt előzhetnek meg. Rendeletalkotásoknál a bennfentesség mindennapos jelenség. Az aktuális kormányzatok annak érdekében élnek a korrupt törvény és rendeletalkotás eszközével, hogy pártjuknak illetve a támogatóknak anyagi előnyöket szerezzenek, azaz pártjukat törvényellenesen juttassák anyagi forrásokhoz. A korrupció rendkívüli mértékben megdrágítja az állam működését, mert olyanok jutnak anyagi előnyökhöz, akik nem konkrét teljesítményt, hanem a pozíciójukból adódó rendszerint államilag hivatalosan védett információt nyújtják cserébe, olyasmit, ami nem az övék, amit az állam rájuk bízott megőrzésre, de ők visszaélnek a titokkal. A korrupt csere kapcsán elmaradt fizetséget a társadalomnak kell megfizetnie többletadók formájában. A jelenlegi törvényhozásban nincs olyan politikai erő, amelyiktől elvárható lenne a korrupció hatékony leküzdése. A pártfinanszírozás és a korrupció szimbiózisát úgy lehetne megszüntetni, hogy a hivatalosan az állami költségvetésből járó pártfinanszírozás mellé a pártok csak magyar állampolgároktól fogadhatnának el adományokat szigorú elszámolás mellett. Az elszámoltatást az Állami Számvevőszék végezni választókerületenként vetné össze a kiadásokat a bevallott bevételekkel. Pártrendezvényeket (minden olyan rendezvényt, ahol politikai párt tisztségviselője fellép) előzetesen az ASZ megyei kirendeltségének jelenteni kelljen. A húsz éve működő magyar parlamenti demokráciából azt a tapasztalatot lehet leszűrni, hogy a politika és az erkölcs egymástól függetlenül működő fogalmak. A politikusok a parlamentben törvényeket hoznak és azok betartását szorgalmazzák. Tetteikre időnként olyan magyarázatot adnak, hogy az bár nem volt erkölcsös, de mindenképpen törvényes volt. Fogadkozások ugyan vannak, hogy a törvény és az erkölcs parancsában az erkölcs az erősebb kötelem, a gyakorlatban ez soha nem érvényesül. Az általános érvényű erkölcsi szabályok helyett a törvényhozást kizárólag az érdekek, mégpedig a szűkebb pártérdekek vezérlik. Emiatt változnak a törvények olyan gyakran, hiszen előfordul, hogy ugyanazon pártalakulatok érdekei is gyakran változnak. A mi hitvallásunk szerint a politika erkölcs nélkül nem egyéb, mint banditizmus, a társadalmi közérdek folyamatos csoportérdeknek történő alávetése. A politikai baloldalon az erkölcs nélküli politizálás egyik megnyilvánulása az érdekcsoport (gang) tagjainak korlátlan védelme, ha kell a törvénnyel szemben is. Erre hatalmi helyzetben az államapparátust is felhasználják, a sorukból kikerülő bűnözőt anyagiakkal, ha kell, titkosszolgálati információkkal látják el, és a végsőkig védik. Teszik ezt azért, hogy védelem híján nehogy felfedje a politikai gang titkait és bajt okozzon. A jelenleg politikai jobbnak minősülő oldalon inkább a hipokrita viselkedés tapasztalható. Védelem csak a legszűkebb elitnek jár. A legkisebb baj láttán néha legjobb támogatóikat hagyják cserben. A baloldalról jövő sokszor alaptalan gyanúsítgatásokat készpénzként kezelik és elhatárolódnak. Amíg a baloldalon a bűnösnek is védelem jár (nyíltan, vagy titokban) addig a jobboldalon a szűk elit kivételével még az ártatlanság védelme sem.
Mi egyik attitűddel sem tudunk azonosulni. Hisszük és valljuk az erkölcs felsőbbrendűségét. A törvényhozásban az erkölcs és nem a pillanatnyi csoportérdek alapján járunk el, mert az erkölcs áll a társadalmi érdek talaján. Nem tagadjuk meg támogatóinkat, akik az erkölcs talaján állva cselekedtek, sem akkor, ha a politikai ellenfelek hamis színben tüntetik fel azok cselekedeteit, sem akkor, ha az erkölccsel ellenkező aktuális törvény vagy szabály megváltoztatására mozgósít és azért bajba kerül. Az egymás iránti szolidaritásban az őskeresztények elveit követjük

A családok védelme

Az egészségesen működő társadalom alapja a család. Az elmúlt öt évtizedben jelentősen pusztultak a családi értékek, meglazultak a házastársi kötelékek, sok a válás, kritikusan alacsony szintre csökkent a gyermekvállalási kedv. Az atomizált társadalomban egyre kevesebben vállalják a jövőért a felelősséget. A családok pusztulásában a fő szerepet az anyagi feltételek fokozatos romlása jelenti. Különösen így van ez gazdasági válsághelyzetben, amiben ma élünk. Mindezek miatt a családoknak védelemre van szüksége a törvények ereje által. Ezt szolgálná a családi csőd intézménye, ami több európai országban már működő gyakorlat. Ennek keretében a család hasonlóan a vállalkozásokhoz a bíróságtól csődvédelmet kérhet. A bíróság megállapítja a család túléléséhez szükséges kondíciókat (lakhatás, folyó jövedelem) és azokat csődvédelem alá helyezi. Azok nem kerülhetnek a hitelezőkhöz. A családot viszont hitelfelvételi tilalom alá helyezi. A családi csődvédelem azért is létkérdés a családok számára, mert a kisvállalkozások jelentős része olyan jogi formában (magánvállalkozás, bt.) működik, ahol a vállalkozó (rendszerint családfő) a teljes vagyonával felel. A családi csődvédelem egyben részben ezeket a vállalkozásokat is védi, egyben a hitelezőket visszatartja az uzsora típusú hitelezéstől (fogyasztói hitelek, magánhitelek).

Segélyek

A rendszerváltás utáni évek gyakorlata szerint a segélyeket többnyire szavazatszerzési céllal osztották. Elvként kimondható, hogy munkaképes korúaknak segély csak munka ellenében járjon. A kötelezően letöltött havi 160 munkaóra nyitja meg a szociális ellátás különféle csatornáit (lakhatási támogatás, gyerekek intézményi étkeztetése, ingyen tankönyv). A szociális alapú támogatásokat viszont készpénz helyett, természetben kell folyósítani. A segélyezettek munkaprogramjait a munkaügyi hivatalok bázisán lehet megszervezni az önkormányzatok és a helyi vállalkozók és intézmények bevonásával. Az országos koordinációt a kormány alá rendelt Közmunkatanács végezné. Vidéki területeken a nem gazdaságos méretű földterületek művelését is szociális alapon kell támogatni. Mindazok, akik legalább egy hektár, vagy 30 aranykoronának megfelelő területet művelnek, tartós munkanélküliek, vagy alacsony a nyugdíjuk, kapjanak havi 100 eurónak megfelelő támogatást. Mentesíteni kell az 1ha szőlőterületnél kevesebbet művelőket, illetve a 100 hl bornál kevesebbet előállítókat a borforgalmazás jelenlegi drákói szabályai alól. Nem ők a borhamisítók, termékük értékesítéséből kiegészítő jövedelemhez juthatnak. A törpebirokok szociális alapú támogatása 2-300 ezer vidéki családot emelne át a lét-nemlét határán, úgy, hogy saját ellátásukról alapvetően munkából és nem segélyből tudnának gondoskodni.
E művelet évente 250-300 millió eurójába kerülne az államnak, de ezt az összeget munkáért és nem munkakerülésért fizethetné ki.

Választási rendszer

Huszonöt év után eljutottunk oda, hogy a megalkotott választási rendszer nagyban mellőzi a választók akaratát. Emiatt a polgárok egyre növekvő hányada marad távol a közügyektől, választásokon nem vesz részt. Ez a demokrácia alapjait rombolja, végleg kikezdte a parlament tekintélyét. A parlamenti demokráciát vissza kell hozni a választókhoz, emberközelivé kell tenni. Mindenekelőtt meg kell szüntetni az aránytalanságot. Ma egyes körzetekben szinte fele annyi polgár választ egy képviselőt, mint másokban. Budapestnek aránytalanul sok, a vidéknek kevés képviselője van. A másik aránytalanság a körzetből megválasztott és a listákról delegált képviselők között van a körzeti képviselők kárára. Sajnálatos módon a listás képviselők uralják a közérdektől elidegenedett pártpolitikát. Radikálisan kell a listás helyek számát csökkenteni. A választást egyfordulóssá kell tenni. A körzetekben induljanak a jelöltek, akik megszereztek a szükséges számú támogatást. Legyen képviselő, aki 50% plusz egy szavazatot szerzett. A töredék szavazatokat gyűjtsék fel pártlistákra, ami alapján kiderülnek a listák támogatottságai. A listákról azonban csak a parlamenti létszám 25 – 30 százalékát lehessen delegálni a listák relatív ereje alapján, miközben a parlamentbe jutási küszöböt eltörölnénk. Azonban a parlamenti képviselők számának radikális csökkentését nem támogatjuk, hiszen ezzel csorbulna a széleskörű parlamenti demokrácia. A választások során a nagy pártok fokozatosan kiszorítanák a kis pártokat a törvényhozásból, így eltűnne a kontroll. Érdemes azonban átgondolni a kétszintű törvényhozás visszaállítását és létrehozni az alsóházat és a felsőházat. A felsőház egyszerű többséggel egy törvényjavaslatot egyszer, másodízben minősített meghatározó többséggel küldhetne vissza az alsóháznak megfontolásra.
Az államfő választása közvetlen módon történne, első ízben egy parlamenti ciklus utolsó évében hétéves időtartamra.

A felelősség kérdése

Hazánk társadalma mára végletesen megosztottá vált. A megosztottság huszadik századi történelmünk kibeszéletlenségéből fakad. A világháborús vereséget a polgári radikális és a bolsevik oldal hatalma megragadására használta ki, ahelyett, hogy más utódállamokhoz hasonlóan hozzájárult volna az új magyar államalakulat megszilárdításában (csehek, délszlávok, románok). Hatalmukat diktatórikus úton kívánták megtartani, hiszen esélyük sem volt a társadalom többségének támogatására. A trianoni sokk tette érthetővé, hogy a maradék Magyarországon a hatalom a mindig a másik alternatíva végleges kiszorítására törekszik. A politikai jobboldal nem hisz annak, hogy a történelmi bűnökkel terhelt baloldal képes lesz valaha is lemondani diktatórikus törekvéseiről. A baloldalon pedig páni félelem uralkodik amiatt, hogy egy kiteljesedett demokráciában eljön a jogrendszeren alapuló elszámoltatás. A baloldal az ököl, a jobboldal a demokrácia erejében hisz. A baloldal az ököljogot többször is sikerrel próbálta ki, (a rendszerváltás után is) de a jobboldalnak még nem volt alkalma a demokrácia által kínált elszámoltatás eszközével élni. Elmaradt az elszámoltatás 1990-ben és 1998-ban is. A demokratikus alapon történő elszámolás hiány vált ki a jobboldalon radikális igényeket, mert ma már nem hisznek az elszámoltathatóság demokratikus formáiban. A baloldal viszont mindig hajlamos a demokrácia szabályinak megsértésére, így az ököljog alkalmazására. Megkerülhetetlen a társadalmi béke érdekében a történelmi, politikai, polgárjogi és büntetőjogi elszámoltatás, az első világháború utáni történelmünk zavarainak tisztázása érdekében, hősnek feltüntetett személyek deheroizálása, lejáratott, a valóságban ártatlan emberek tisztázása. A közelmúlt történelme sikertelenségének felelőseit törvényi erővel kell a közszolgálattól távol tartani.

2017. nov. 5.

Ez is érdekelheti...

One thought on “Kisgazda Preambulum

Az E-mail cím nem lesz közzétéve. A Név és Email mezők kitöltése szükséges.